Fő tartalom átugrása

Gyermek rajzpályázatának eredmény hirdetés

Írta: MOTTE
Megjelent: 2016. március 02. Szerda, 21:03

mini DSCN7033

Ma délután tartotta a Marcali az Otthonunk Egyesület a gyermek rajzpályázatának eredmény hirdetését és a kiállítás megnyitóját a Kulturális Korzó aulájában. Először a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola ifjú, tehetséges növendékeinek - Horváth Eszter és Antal Kristóf hegedűn, Fekete Luca szilofonon - műsora hangzott el.

 

Kőrösi András a MOTTE titkára köszöntötte a jelenlévőket, majd Mozsárné Kutor Veronika önkormányzati képviselő szólt a rajzpályázat történetéről, értékelte a rajzpályázatot. Négy éve határozta el az egyesület elnöksége, hogy hagyomány teremtő céllal rajzpályázatot indít a város általános és középiskolás tanulói részére.

 

Első két évben “Marcali télen” címmel, majd két alkalommal a “Marcali utcái, terei, középületei” címmel hirdette meg a rajzpályázatot. Míg tavaly 96 pályamunka érkezett, az idén 105-en gondolták papírra vetni elképzelésüket.

 

A zsűri - Sabján Veronika iparművész és Kovács József művész tanár - az idén különösen nem volt könnyű helyzetben, mivel nagyon sok kiemelkedő pályamunka érkezett. Végül a különböző helyezések megosztva kerültek kiosztásra, de számos különdíj is gazdára talált! Ez örömteli gond volt az értékelés folyamatában.

 

Az összesen huszonnégy díjazott alkotás szerzőjének a jutalmat Kiss Lajos a Marcali az Otthonunk Egyesület elnöke adta át. A rajzpályázatra érkezett minden pályamű kiállításra került, a kiállítást március 16-ig lehet megtekinteni a Kulturális Korzóban.

 

{gallery}2016/2016_03/2016-03-02-20-58-53{/gallery}

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb