Fő tartalom átugrása

Zarándoklat a családokért először Marcaliban

Írta: Marcali Plébánia
Megjelent: 2016. október 01. Szombat, 19:14

zarandoklat 001

Kaposvárról jött az ötlet, ahol már évek óta gyalogos zarándoklatra hívják a hittanos gyermekeket és szülőket. Marcaliban először hirdette meg a Plébánia a zarándoklatot a marcali családokért és mintegy hetvenen vállalták a gyalogtúrát: Marcali környékének szakrális emlékeinek megtekintését. 

 

A túravezető Szaka Zsolt volt, aki hozzáértéssel mondta el egy-egy kereszt a történetét. A Boldog II. János Pál pápa térről indultunk, akinek a templomra kifüggesztett képe arra bíztatott bennünket: Ne féljetek.

 

Megálltunk a szent Orbán kápolnánál is, ahol a gyermekek énekkel és imával dicsői tették az Urat és imádkoztak a saját családjukért. Utunk egészen az Ihász keresztig vezetett. Útközben sok-sok szép megművelt kertet láttunk, ugyanakkor sok elhagyott területet is láttunk.

 

Menet közben és a pihenőhelyeken vidám beszélgetések kezdődtek mind a felnőttek, mind a gyermekek között.

 

Megfogalmazódott a gondolat, hogy igény lenne egy újabb hasonló zarándoklatra is, aminek a vége egy jó hangulatú piknik lehetne. Kiderült, hogy a gyalogos túrán olyanok is voltak, akik életükben először hagyták el gyalogosan Marcalit.(Többek közt Iván atya is közéjük tartozott)

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb