Fő tartalom átugrása

Marcaliak zarándoklata a porugáliai Fatimába

Írta: Marcali Plébánia
Megjelent: 2017. szeptember 18. Hétfő, 17:37

fatima2017 071

Az elmúlt héten 19 fős marcali zarándokcsoport repülőgéppel indult a portugáliai Fatimába, hogy részt vegyen a fatimai jelenések 100. évfordulójára megrendezett nemzetközi zarándoklaton.

 

A zarándokok részt vettek az egyházi ünnepségeken és Fatimából csillagtúra szerűen meglátogatták Portugália szépségeit. Így eljutottak Sintrába, ami a portugál királyok székhelye volt, ahol megcsodálhatták a királyok palotáit.

 

Ezt követően Európa legnyugatibb pontjához Cabo da Rocca szírthez utaztak, ahol megcsodálhatták az Atlanti óceán szépségét.

 

E jeles napon este 5 órás ünnepség kezdődött Fatimában, ahol több százezer zarándok és mintegy 200 pap imádkozta különféle nyelveken a rózsafüzért és tartott körmenetet a fatimai Szűzanya tiszteletére. Majd a fatimai érsek vezetésével mintegy 1000 pap koncelebrált szentmisét mutatott be.

 

A következő napon Iván atya szentmisét mutathatott be a Jelenések kápolnájában, a fatimai kegyszobor mellett.

 

A zarándokok ellátogattak Batáliába, mely az UNESCO világörökségének egyik legszebb szentélyét őrzi. Az ezt követő napon Portoba is ellátogattak, megcsodálták a tőzsdepalotát, a katedrálist, majd a Calem pincészetben megtudták a titkot, hogyen keverik a szőlők vörös nedűjét. Borkóstolásra is lehetőség volt.

 

Nazare-ban, az Atlanti óceán kis halászfalujában beszippanthatták az óceán sós illatát.

 

A zarándoklat utolsó napján Lissabonba utaztak, ahol a Belém negyedben megnézték a Belém tornyot, a felfedezők emlékművét és a Szent Jeromos kolostort.

 

Ezután a reptérre indultak, hogy a lissaboni járattal hétfő hajnalban megérkezzenek Magyarországra.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb