Fő tartalom átugrása

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban is megkezdődött az új tanév

Írta: Berzsenyi Dániel Gimnázium
Megjelent: 2018. szeptember 04. Kedd, 12:00

P1150746

Szeptember 3-án a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban is megkezdődött az új tanév. A szokásokhoz híven igazgatói köszöntővel kezdődött az ünnepség.

 

Fellegi Bálint igazgató úr röviden beszélt a júniusban lezajlott sikeres érettségikről, a nyári szünetben a gimnáziumban tartott programokról. Már második éve szervezünk programozás tábort az általános iskolás korosztálynak, tenisztanfolyamot az érdeklődőknek.

 

A nyári szünetben megvalósult a teljes lefedettségű Wifi-hálózat kiépítése az EFOP-3.2.4-16 „Digitális kompetencia fejlesztése” című projekt keretében. Így a diákok számára is elérhetővé válik a digitális oktatáshoz szükséges sávszélességű internetelérés.

 

A künzelsaui nyári nyelvi kurzus immár 26 éve ad lehetőséget diákjainknak a német nyelv tanulására. Idén júliusban ismét 20 diákunk vehetett részt két héten keresztül délelőttönként a Ganerben

 

Gimnáziumban német nyelvű tanórákon. Délutánonként a német fogadószülők által szervezett programokon gyarapították német nyelvtudásukat, és szereztek új élményeket.

 

Végül a 2018/2019-es tanév megnyitásaként a gimnázium igazgatója köszöntötte a kilencedik osztályos tanulókat, akiknek a hagyományokhoz híven a végzős diákok átadták a Berzsenyi-kitűzőt.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb