VÁROSUNK

18

,,Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj, rám kezet!”

 

 

Minden év május 10-én megünnepeljük a madarak és fák napját, mely több mint százéves múltra tekint vissza. Ez a nap a Föld napjának a testvérünnepe. A természet védelme, a fenntarthatóság a mindennapjainkra is hatással van. Ezekről a napokról a Noszlopy iskola alsó tagozatos diákjai méltóképpen emlékeztek meg.

 

Projektnapon vettek részt:


- Az osztályok levendulát ültettek a gumi ágyásokba. Kutakodtak az interneten a növény telepítésével, gondozásával kapcsolatban. Újabb madáretetőkkel gyarapodott a gyerekek birodalma.

 

- A fenntarthatóság jegyében „Semmiből valamit” jelszóval újrahasznosított anyagokat gyűjtöttek és ezek felhasználásával mindennapi tárgyakat készítettek a tanórákon és a szabadidős foglalkozásokon.

 

- Fák nélkül nincs élet- elmerültek az erdő élővilágában, megismerkedtek a fafajtákkal, az év madarával és fájával.

 

Délután a Széchenyi parkban madarakkal és fákkal kapcsolatos ismeretekkel bővítették tudásukat. Ügyességi játékokban próbálták ki magukat.

 

A jó hangulatú délutánt ünnepélyes eredményhirdetés zárta. A próbákat teljesítő osztályok édesség jutalomban részesültek, melyet a Siófoki Tankerületi Központ biztosított.

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.