VÁROSUNK

cats2

2022. 09. 17-dikén Bárdudvarnokon, a Porta Pacis Lelkigyakorlatos házban látták vendégül az egyházmegye Karitász csoportjainak önkénteseit.

 

 

A pandémia elmúlt két évében nem volt mód az évenkénti találkozó megrendezésére, a COVID és a háborús helyzet miatt, ám a vezetőség most megteremtette annak lehetőségét, hogy együtt lehessünk, hogy személyesen is megköszönhessék, az ebben az időszakban végzett, kitartó munkát.

 

Feketéné Szabó Márta igazgató köszöntőjében összegezte, értékelte, megköszönte és méltatta az szervezet, a csoportok tevékenységét, sikereit.

 

Világos Krisztián atya, a helyi Szent Benedek Plébánia plébánosa előadásában a karitász cselekedetek lelkiségének megerősítő gondolatait hallottuk, gyakorlati, szemléletes példákkal adott segítséget a nehéz helyzetben levők, a rászorulók gondjainak megoldására. Megismertette az amerikai pszichológus, Marshall Rosenberg által kidolgozott együttműködő, erőszakmentes kommunikáció, az ún."zsiráfnyelv" elemeit, hogy "felülről lássunk rá a problémára", hogy ne megváltoztatni akarjuk a másikat, az "itt és most" megoldásokat kell keresni.

 

Varga László, püspök atya köszöntőjében evangéliumi példázattal mutatott rá a szolgálat mibenlétére, a szenvedés megértésére, hogy Jézus jelen van a szenvedő emberben,a szegényekben, a menekültben, az egyházban, hogy a hit és a szeretet együtt van, a megbocsátás fontosságára: hogy nem 7-szer, hanem 77-szer kell azt megtenni.

 

Majd a megjelent tagoknak adta át a köszönő oklevelet, a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébánia Karitász csoportját,( a többiek hivatalos elfoglaltság miatt nem lehettek jelen) Bodóné Babják Éva, Borsos Miklósné, Ladencsics Zoltán és Ladencsics Zoltánné képviselte.

 

Az ünnepi ebéd után Kovács-Hegedűs László, a Roxínház társulatának tagja és lánya énekelt, s az egyik dal refrénje figyelemreméltó: "Oda kell menni, megölelni, ha nem is te vagy a hibás"

 

Végezetül az igazgatónő elmondta, miért is jó karitászosnak lenni: mert láthatóan tudunk Isten szeretetéről tanúságot tenni, akár szavak nélkül, kilépve a templom falai közül, kiegészítjük az egyház lelkipásztori szolgálatát.

 

Borsos Miklósné szóbeli beszámolója alapján, Bodóné Babják Éva fotóival.>

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.