Megkérdeztem Bereczk Balázst Marcali Alpolgármesterét …

A Siófoki Tankerületi Központ helyreigazításra felszólító levelének utolsó bekezdésében azt állítja, hogy Marcali Város Önkormányzata nem járult hozzá a Mikszáth nyáron elvégzett karbantartási munkáihoz, viszont kiszámlázott 300 ezer forintot a Tankerületnek. Kívánsz-e reagálni a leírtakra?

Marcali Város Önkormányzata nevében az elvégzett felújítási munkálatokra nem kívánok reagálni.
Azt azonban el kell mondanom, hogy az Önkormányzat az iskolák teljes államosítása óta is figyelmet fordít a helyi oktatási intézményekre és a pénzügyi lehetőségek figyelembe vételével támogatja az ott megvalósuló beruházásokat.
Csak néhány példa az elmúlt évekből, amikor a Tankerület által fenntartott iskoláknak nyújtott támogatást az önkormányzat:
- a Mikszáth Iskola udvarán talán két éven keresztül is aszfaltozásra várt a külső pálya mellett teljes hosszúságban a szennyvízcsatorna nyomvonala, melyet az Önkormányzat aszfaltoztatott le
- amikor a volt óvoda épületbe a bölcsőde költözött - mely lehetőséget ez utón is köszönünk a Tankerületnek- az épületben található gázkazánok cseréjét, a csoportszobák, öltözők teljes felújítását, a vizesblokkok használhatóvá tételét és a beázás megszűntetését az Önkormányzat végezte el, majd a bölcsőde visszaköltözése után térítésmentesen adta vissza a Tankerületnek, amit azóta is használ az iskola
- a Noszlopy iskolánál az energetikai felújítás tervezői és projektmenedzseri feladatait a Hivatal dolgozói látták el külön juttatás nélkül, így a projektre felhasználható forrás 10 millió Ft-tal emelkedett, és a megvalósulást követő energia megtakarításon elért rezsi csökkenés teljes egészében a Tankerületnél jelentkezett.
- valamennyi általános és középiskolában megvalósult világításkorszerűsítés költségeit a szerződés lejártáig-2021. év szeptember- az Önkormányzat fizette, pedig már 2017-óta nem üzemeltetője az ingatlanoknak.
A Siófoki Szakképzési Centrummal közösen végeztük el a Szakképző Iskola hőszigetelését, nyílászáró cseréjét, újítottuk fel a földszinti vizesblokkokat és a szennyvízelvezető rendszert. Saját beruházásként pedig az iskola előtti járda térkövezése valósult meg.
Azt gondolom, hogy a fenti példákból látható, hogy az Önkormányzat a saját bevételei terhére- tehát akár a járdák, utak felújításának rovására- továbbra is támogatja a városi intézményeket.
Számlát a Tankerület részére utoljára akkor állítottunk ki, amikor még Marcaliban működtettek irodát a Hivatal épületeiben. Ez biztosan nem ebben az évben volt, és nem közelíti meg a 300 ezer Ft-ot. De ha létezik ilyen számla akkor kérem, küldjék el számunkra.