Fő tartalom átugrása

2023. évi nagyböjti Lelki Nap a plébániatemplomban

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2023. április 02. Vasárnap, 14:16

08

2023. április 1-én, szombaton délután – a húsvétra való előkészület részeként – tartották meg a Marcali Római Katolikus Egyházközség hagyományos nagyböjti Lelki Napját az X-házban, valamint a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban.

 

 

A program 15 órakor a hittanos diákoknak tartott előadással kezdődött az X-ház nagytermében, ahol Dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna hitoktatónő köszöntése után Németh József kéthelyi plébános beszélt a gyermekeknek az ünnepi előkészületekről, a nagyböjttől a húsvétig tartó út jelentőségéről.

 

Ezt követően József atya és Galambos Ferenc mesztegnyői plébános közreműködésével először a gyermekek, majd pedig a felnőttek is elvégezhették a szentgyónásukat a plébániatemplomban. Majd 16 órától – első alkalommal tartották meg – a családok keresztútját, amely szépen sikerült a közreműködőknek köszönhetően.

 

Ezután 18 órakor a lelkigyakorlatos szentmisével folytatódott a Lelki Nap, melyet Németh József atya celebrált és mondott szentbeszédet, miközben a közelgő nagyhét, illetőleg húsvét fontosságára hívta fel a résztvevők figyelmét.

 

A szentmise végén Király Jenő templomatya – kis ajándékok kíséretében – megköszönte a vendég atyák közreműködését, akik segítettek a tartalmas egyházi program lebonyolításában.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb