Fő tartalom átugrása

Fehér gólyák látványgyűrűzése Marcaliban

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2026. június 10. Szerda, 14:36

DSCN1627

Marcaliban, a Hikman Béla Szakképző Iskola egykori kazánházának kéményén évek óta egy fehérgólya-pár fészkel.

 

 

A Marcali Portál rendszeresen beszámol Henrik, a hím gólya tavaszi érkezéséről. A hosszú út után rövid pihenőt követően minden évben nekilát a fészek rendbetételének, hogy párja, Heléna érkezésére minden készen álljon.

Idén is így történt: a pár hamarosan négy fiókával gyarapodott, amelyek fejlődését az elmúlt hetekben a helyiek is figyelemmel kísérhették.

A marcali és környékbeli gólyafészkeknél végzett gyűrűzéseket minden év júniusában a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kaposvári Helyi Csoportja, valamint a Duna–Dráva Nemzeti Park szakemberei szervezik. A programok részeként látványos gyűrűzési bemutatókon ismerhetik meg az érdeklődők a madárvédelmi munka kulisszatitkait.

Ma kora délután, számos érdeklődő iskolás jelenlétében gyűrűzték meg a négy gólyafiókát. A szakemberek a gyűrűk felhelyezése mellett a madarak állapotát is ellenőrizték, miközben a gyerekek testközelből figyelhették meg a fehér gólyák kutatásának és védelmének egyik fontos mozzanatát.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb