Fő tartalom átugrása

A Tanár Úr, aki életét Marcali múltjának szentelte

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2026. november 07. Szombat, 00:17

gal tanar ur

Emlékezés dr. Gál Józsefre, Marcali Város Díszpolgárára

 

 

Van egy régi történetem Gál József tanár úrról, amelyre több mint húsz év távlatából is pontosan emlékszem. Pedig személyesen soha nem beszélgettem vele. Ma már sajnálom, hogy így alakult, mert lett volna miről kérdeznem.

 

A Marcali Városi Kulturális Központ annak idején Helytörténeti Akadémia címmel szervezett előadássorozatot. A város és környéke múltjával foglalkozó előadásoknak a régi művelődési ház kisterme, az úgynevezett Tükörterem adott otthont.

A Marcali Portál szerkesztőjeként rendszeresen eljártam ezekre az alkalmakra. Készítettem néhány fényképet az előadóról és a közönségről, majd rövid beszámolót tettem közzé. Bevallom, bár a történelem mindig érdekelt, az előadásokat általában nem hallgattam végig.

Gál tanár úr előadására is így érkeztem. Már a terembe lépve meglepetés ért. A korábbi rendezvényeken megszokott 15–20 érdeklődő helyett zsúfolásig megtelt a kisterem. Emlékeim szerint negyven-ötven ember is lehetett ott.

A Tanár Úr pontosan érkezett, majd elnézést kért a közönségtől. Otthon felejtette a flopit, amelyen az előadásához szükséges anyagokat tárolta. Közölte, hogy hazamegy érte, és igyekszik minél hamarabb visszaérni.

Eltelt körülbelül húsz perc, és ami számomra azóta is emlékezetes: senki nem méltatlankodott. Nem hallottam egyetlen rossz szót sem. Az emberek türelmesen vártak, csendesen beszélgettek egymással.

Már ebből megértettem valamit. Ezt az embert rendkívüli tisztelet övezte Marcaliban.

Amikor visszaérkezett, elkezdte az előadását. Én pedig, aki eredetileg csak néhány fényképet szerettem volna készíteni, ezúttal végig ott maradtam. Olyan érdekesen beszélt a város történetéről, hogy egyszerűen ott ragadtam.

Hogyan lett Marcali több mint fél évszázaddal idősebb?

Az előadás középpontjában egy középkori oklevél állt, amelynek segítségével a település történetének korábbi időszakát sikerült hiteles írásos forráshoz kötni.

Az 1274. szeptember 9-én kelt oklevél Lók birtok egy részének adásvételét és határainak leírását tartalmazza. A határjárás során megemlítik a „Morzoly” népeket és egy Marcel nevű személy szőlőjét is. Korábban Marcali első írásos említését a XIV. századi pápai tizedjegyzékhez kötötték. Az 1274-es dokumentum azonban ennél több mint fél évszázaddal korábbi adatokat tartalmaz.

az oklevel

Az oklevelet Móricz Béla helytörténész találta meg a Magyar Országos Levéltárban, 1969 körül. Tóth Péter levéltáros 1986-ban fordította le. Gál József tanár úr pedig hosszú éveken át foglalkozott Marcali középkori okleveleinek feldolgozásával és történeti jelentőségük bemutatásával.

Az előadáson részletesen elmagyarázta, hogyan lehet egy középkori birtokhatár leírásából a mai települések történetére következtetni. Ma is emlékszem arra, milyen élvezetesen beszélt erről a látszólag száraz történelmi kérdésről.

A tanyavilágból a marcali gimnáziumba

Gál József 1935. március 6-án született a Bács-Kiskun megyei Szankon, egy ötgyermekes család harmadik fiúgyermekeként. Gyermekkora nélkülözések között telt. A család nehéz anyagi helyzete miatt iskolába kezdetben csak télen járhatott, tavasztól őszig dolgoznia kellett.

1947-ben gyermekbénulásban betegedett meg, amelynek következményei egész életében elkísérték. A súlyos betegség azonban nem törte meg a tanulás iránti elkötelezettségét. 1955-ben Kecskeméten érettségizett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelem–földrajz szakon folytatta tanulmányait.

1959 augusztusában került Marcaliba, a gimnázium tanáraként. Akkor még aligha sejthette, hogy élete hátralévő részét ez a város és múltjának kutatása határozza majd meg.

 A tanár, aki nemcsak tanított

Gál József nem elégedett meg a tankönyvek anyagának átadásával. Új módszereket keresett, szemléltetőeszközöket készített, és igyekezett a diákokat aktívan bevonni a tanulásba. Az 1960-as években saját fejlesztésű feleltetőgépeket készített. Ezekkel egyszerre több tanuló tudását is ellenőrizhette. A szokatlan oktatási módszerről 1966-ban a Somogyi Néplap is beszámolt.

De talán ennél is fontosabb volt, hogy a történelemórákon igyekezett kézzelfoghatóvá tenni a múltat. Egy alkalommal az egyik diákja Kossuth-bankót hozott az iskolába. A különleges tárgyat mindenki megcsodálta, és hamarosan más tanulók is elkezdtek régi pénzeket, dokumentumokat, használati tárgyakat gyűjteni. A gyűjtésből honismereti munka, majd iskolamúzeum született.

1967. február 1-jén nyílt meg a gimnázium iskolamúzeuma. Ez a kezdeményezés később meghatározó szerepet játszott a marcali múzeum létrehozásában. Különösen szép egybeesés, hogy 2027. március 17-én, a Berzsenyi Dániel Gimnázium fennállásának 75. évfordulójához kapcsolódva újra megnyitják a felújított iskolamúzeumot. Az eredeti megnyitás hatvanadik évfordulóján így Gál tanár úr kezdeményezése új életre kel.

A Tanár Úr tanítványai nemcsak tárgyakat gyűjtöttek. Bejárták a környék településeit, idős emberekkel beszélgettek, földrajzi neveket, népszokásokat, helyi történeteket jegyeztek fel. Sokan közülük később is foglalkoztak helytörténettel, néprajzzal, tudományos kutatással.

 


 

A marcali múzeum megszületése

 

A gimnáziumi gyűjtőmunka nyomán egyre erősebbé vált az igény arra, hogy Marcali önálló múzeummal rendelkezzen. A községi tanács 1968-ban határozta el a múzeum létrehozását, amely 1972 novemberében meg is nyitotta kapuit.

Gál József a múzeumot nem egyszerűen régi tárgyak őrzőhelyének képzelte el. Azt szerette volna, hogy az intézmény szorosan kapcsolódjon az iskolai oktatáshoz, a gyerekek rendszeresen találkozhassanak a múlt emlékeivel.

Bár az első megbízott múzeumigazgató ő volt, kinevezett igazgatóvá csak 1990. december 1-jén vált. Közben tovább tanított, kutatott és publikált.

muzeum

A régi Marcali Múzeum épülete – digitálisan rekonstruált kép.

1983-ban elindította a Marcali Helytörténeti Füzetek sorozatot, amelynek kötetei a város és környéke történetének számos addig kevésbé ismert fejezetét dolgozták fel.

1993-ban létrehozta a Múzeum Alapítványt, amelynek induló vagyonát saját könyvtárának 2190 kötetével biztosította.

1996-ban nyugdíjba vonult, de a kutatómunkát nem hagyta abba.

Egy élet a helytörténet szolgálatában

Gál tanár úr különösen fontosnak tartotta Marcali középkori történetének feltárását. 1995-ben jelent meg a „Marcali történetének Mohács előtti dokumentumai” című forrásgyűjtemény első kötete, amelyet 1998-ban további két kötet követett.

A három kötet anyagát később egyetlen, kronológiai sorrendbe rendezett, kiegészített és pontosított kiadványban foglalta össze. Ez lett a 2007-ben megjelent „Marczali. A mezőváros múltja a földesúri család okleveleiben 1274–1488” című munka, több évtizedes kutatásainak egyik legjelentősebb eredménye.

De más területeken is maradandót alkotott. Foglalkozott a város intézményeinek történetével, a vasúttal, az egyes városrészek múltjával, az első világháború somogyi hadifoglyaival és a régi Marcali képeslapokon megőrzött emlékeivel. A Helytörténeti Akadémia előadásain pedig a kutatások eredményeit közvetlenül a város lakóival ismertette meg.

Nemcsak saját kutatásait végezte: a környék helytörténészeivel is szorosan együttműködött, segítette munkájukat, kézirataikat lektorálta, és tapasztalataival támogatta a helyi értékek feltárását.

Utolsó nagy vállalkozásai közé tartozott Móricz Béla *Marcali múltja az első világháborúig* című, évtizedeken át kiadatlan kéziratának megjelentetése. A kötet 2012 decemberében látott napvilágot. Gál József ekkor tartotta élete utolsó előadását.

Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták.

1996-ban Bél Mátyás-díjat kapott, 2011-ben Debrecenben átvette aranydiplomáját. 2013-ban Somogy Polgáraiért Díjban részesült, és Marcali Város Díszpolgárává választották.

2013. szeptember 19-én, 78 éves korában hunyt el. Halálhírét Vidák Tünde, a Marcali Múzeum igazgatója a városi képviselő-testület ülésén jelentette be.

 


 

Akik továbbviszik a Tanár Úr örökségét

 

Gál József tanár úr munkássága nem ért véget a halálával. Az általa elindított honismereti és helytörténeti munka tanítványai, munkatársai és családtagjai tevékenységében él tovább.

Közülük kiemelkedik Gálné Jáger Márta, aki már gimnazistaként bekapcsolódott a honismereti szakkör munkájába. Később történészként, levéltárosként, majd a Somogyi Honismereti Egyesület elnökeként vált a helytörténeti kutatások meghatározó személyiségévé. A Honismereti Szövetség országos alelnökeként is dolgozott a mozgalomért.

Vidák Tünde néprajzkutató, a Marcali Múzeum jelenlegi igazgatója szintén meghatározó szerepet vállalt Gál tanár úr életművének feldolgozásában és emlékének megőrzésében. Az általa készített részletes pályakép és a 2018-ban megjelent *Tanár Úrnak tisztelettel* című emlékkötet fontos forrása a helytörténeti kutatásnak.

H. Rádics Márta, a Múzeum Alapítvány elnöke ugyancsak a Tanár Úr egykori tanítványa. Diákként Bize hagyományait kutatta, később pedig munkatársaként, majd önálló helytörténeti kutatóként folytatta a munkát. Meghatározó szerepe volt Móricz Béla közel nyolcszáz oldalas várostörténeti kéziratának 2012-es megjelentetésében, és ma is aktívan dolgozik Marcali történeti emlékeinek megőrzéséért.

A Tanár Úr szellemi öröksége a családjában is tovább él. Unokája, Gál András történész a Baranya Honismereti Egyesület elnökeként tevékenykedik, és maga is a helytörténeti kutatások, a honismereti mozgalom elkötelezett képviselője.

iparoshaz

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület ugyancsak fontos szerepet vállal Gál József emlékének ápolásában. Az Iparosházban emlékfalat alakítottak ki tiszteletére, és kiadványaikban is továbbviszik szellemiségét.

2018-ban, halálának ötödik évfordulóján emlékkötettel, kiállítással és emléktábla-avatással tisztelegtek előtte. Egykori Park utcai lakóházán ma is emléktábla őrzi a nevét. Születésének 90. évfordulóján, 2025 márciusában ismét megemlékezést tartottak. A sírjánál H. Rádics Márta idézte fel életútját, majd a résztvevők az emléktábláknál is tisztelegtek.

radics marta

emlektabla

A fiatalabb nemzedékek sem feledkeztek meg róla. A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium két tanulója, Csordás Júlia és Horváth Hanna, Szaka Zsolt tanár úr felkészítésével 2026-ban első helyezést ért el a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság pályázatán a *„dr. Gál József gimnáziumi tanár, múzeumigazgató, helytörténész életműve”* című munkával.

A díjazott pályamunka nemcsak a Tanár Úr életművének bemutatásához járult hozzá, hanem ismét ráirányította a figyelmet arra is, hogy munkássága a helyi értékek között méltó elismerést érdemel.

 


 

Az interjú, amely sajnos elmaradt

 

Visszatérve arra a régi előadásra, amelyen először találkoztam vele: már akkor megfordult a fejemben, hogy egyszer jó lenne hosszabban beszélgetni Gál tanár úrral. Csakhogy akkoriban a Marcali Portál még messze nem rendelkezett azzal az ismertséggel és elfogadottsággal, amelyet később sikerült megszereznie.

Emlékszem, volt idő, amikor még a gimnáziumba sem jutottam be olyan könnyen, hogy fényképeket készítsek. Meg kellett dolgozni azért, hogy az emberek megismerjék a Portált, és bizalommal forduljanak hozzám. Később már sok ismert marcali személyiséggel készítettem interjút, Gál tanár úrral azonban valahogy mindig elmaradt a beszélgetés. Pedig idővel talán már ő is szívesen leült volna velem.

Ma már sajnálom, hogy nem kerestem meg. Biztos vagyok benne, hogy sok érdekes történetet hallhattam volna tőle. Ezt az elmaradt interjút már nem lehet pótolni. De szerencsére vannak, akik beszélgettek vele, megőrizték emlékeit, feldolgozták munkásságát és gondoskodtak arról, hogy életműve ne merüljön feledésbe. Ez az írás elsősorban az ő kutatásaikra és visszaemlékezéseikre támaszkodik.

Külön köszönettel tartozom Vidák Tündének, a Marcali Múzeum igazgatójának, akinek részletes pályaképe az életút bemutatásának legfontosabb forrása, H. Rádics Mártának a gondos szakmai segítségért és kiegészítésekért, valamint mindazoknak, akik Gál tanár úr szellemi örökségét továbbviszik.

ertektar

Gál József tanár úr életének jelentős részét annak szentelte, hogy megőrizze Marcali múltját. Úgy gondolom, nekünk pedig az a feladatunk, hogy az ő emlékét is megőrizzük.

Ezért a magam részéről javaslom, hogy dr. Gál József pedagógusi, múzeumalapítói és helytörténeti kutatói életműve kerüljön be a Marcali Települési Értéktárba.

Meggyőződésem, hogy az a több évtizedes munka, amellyel feltárta városunk történetét, létrehozta helytörténeti gyűjteményének alapjait, és tanítványok generációinak adta tovább a múlt megismerésének szeretetét, méltó erre az elismerésre.

Ha valakinek az életműve Marcali értékei közé tartozik, akkor Gál József tanár úré bizonyosan.

 


 

Korábbi írásaink és felhasznált források

 - [Arany Diploma… – 2011]

- [Elhunyt dr. Gál József, Marcali Város Díszpolgára – 2013]

- [Tanár Úrnak tisztelettel… – 2018]


- [Dr. Gál Józsefre emlékeztünk – 2025]


- [Teljes gimis siker a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság pályázatán – 2026]

 

További források:

 

- Vidák Tünde: *Dr. Gál József pályaképe*, a *Tanár Úrnak tisztelettel* című emlékkötetből.

- Balla Mária: *Évforduló – Szeptember 9-én volt Kéthely első írásos említésének 735. évfordulója*, Kéthelyen, 2009.

- [Marcali Múzeum: Dr. Gál Józsefre emlékeztünk]

 Fotók: A Marcali Portálon korábban meg jelentek; museum.hu

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb