Fő tartalom átugrása

Kilenc emelet zuhanást élt túl egy nő Budapesten

mti_hirfelhasznalo_copyBudapest, 2012. július 25., szerda (MTI) - Kilenc emelet zuhanást élt túl egy nő Budapesten szerdán. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a nő hajnalban ugrott ki egy XIX. kerületi lakásból, majd rázuhant egy tujára, amely több helyen is átszúrta a testét. A sérültet a tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek - közölte Ferenczi Norbert. Sajtóinformációk szerint a nő életveszélyesen megsérült.

Fákat döntött a vihar

content_118524_thumbA megyén átvonuló vihar miatt kedden tizenhét esetben riasztották a katasztrófavédelem egységeit.

A legtöbb bejelentés Siófokról és környékéről érkezett, de érkezett riasztás Balatonszemesről, Balatonfenyvesről, Balatonöszödről, Balatonszárszóról is. Főként úttestre, villanyvezetékekre, házra, kerítésre dőlt fák eltávolítását végezték a tűzoltók.

Lopások elkövetőit fogták el a rendőrök

rendor_80Barcs Rendőrkapitányság

Július 24-én fedezték fel Rinyaújlakon, hogy az egykori téglagyár területéről ismeretlen tettes az elmúlt hét során a kitermelt és depóba rakott kőris rönköt és tűzifát mintegy 4,5 m3 mennyiségben eltulajdonította. A lopással okozott kár eléri 120.000 Forintot. Az adatgyűjtés során a rendőrök figyelme egy helybeli férfire terelődött, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi a cselekmény elkövetését beismerte, ellene kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult eljárás.

Naplemente a Balatonnál

Balatonfenyves, 2012. július 25. Szokatlanul megvilágított felhők a Balaton felett naplementekor Balatonfenyvesnél 2012. július 24-én. MTI Fotó: Varga György

D__VG20120724006

London 2012 - Edzés

London, 2012. július 24. Gyurta Dániel úszik a londoni Vizesközpontban tartott edzésen 2012. július 24-én. A brit fővárosban július 27-én nyitják meg a nyári olimpiai játékokat. MTI Fotó: Kovács Tamás

D__AS20120724017

Mintegy 80 ezren bejutottak a felsőoktatásba

mti_logoBudapest, 2012. július 24., kedd (MTI) - A több mint 110 ezer jelentkezőből mintegy 80 ezren jutottak be a felsőoktatásba - tette közzé a felvi.hu kedd esti gyorselemzésében, amelyben kitér arra is, hogy a legmagasabb ponthatárok ismét gazdasági szakokon születtek, ezen belül is a Budapesti Corvinus Egyetem képzésein.

Összesen 110 ezer 617-en jelentkeztek a szeptemberben induló képzésekre a februári határidőig. Közülük 79 ezer 681-en kezdhetik meg tanulmányaikat az általuk megjelölt szakok valamelyikén.

Pont Ott Parti

Budapest, 2012. július 24. Fiatal nő örömében sír, miután kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat a Pont Ott Partin, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban 2012. július 24-én. MTI Fotó: Marjai János

D_MTI20120724516

Akár 50 mm-nyi eső eshet!

koponyeg_nyarSzerdán kelet, délkelet felől több hullámban labilis, nagy nedvességtartalmú levegő áramlik fölénk, így egész nap borongós időre van kilátás. Több helyen, több alkalommal várható eső, zápor, zivatar. Több helyen lehet felhőszakadás, mely hirtelen áradásokat okozhat - főleg a hegyvidéki tájakon. Lokálisan akár 50 mm körüli mennyiségű eső is lezúdulhat. Zivatarok környezetében viharos széllökésekre készülhetünk. 27 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet, ám a tartósan esős nyugati tájakon 25 fok alatt maradhat a maximum.

Szabálytalanul oszlott fel a nemesvidi képviselő-testület

mti_hirfelhasznaloKaposvár, 2012. július. 24., kedd (MTI) - Szabálytalanul oszlatta fel magát a nemesvidi képviselő-testület a Somogy Megyei Kormányhivatal állásfoglalása szerint; a képviselőknek 15 napjuk van arra, hogy újra összehívják az ülést, és szabályos döntést hozzanak.

A kormányhivatal állásfoglalásáról a Somogy Televízió kedden adott hírt.

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése

Budapest, 2012. július 24. Diákok várják a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését a Pont ott partin, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban 2012. július 24-én. MTI Fotó: Marjai János

D_MTI20120724507

London 2012 - Olimpikonok utazása

London, 2012. július 24. Jakabos Zsuzsanna úszó repülőgéppel utazik a londoni olimpiára 2012. július 24-én. MTI Fotó: Kollányi Péter

DKOKO20120724001
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb