London 2012 - Megnyitó ünnepség
London, 2012. július 28. Tűzijáték fénye világítja meg az égboltot a 2012-es londoni nyári olimpia megnyitó ünnepségén az Olimpiai Park területén lévő Olimpiai Stadion felett 2012. július 27-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
![]() |

London 2012 - Magyar éremesélyek már szombaton
Budapest, 2012. július 28., szombat (MTI) - Már a londoni olimpia első hivatalos versenynapján, a szombati nyitányon éremért úszik Cseh László és Hosszú Katinka 400 m vegyesen.
Négy éve éppen Cseh szerezte a magyar csapat első medálját, akkor a második versenynapon állhatott dobogóra, s ezúttal is van esély rá, hogy először az ő tiszteletére húzzák fel a magyar zászlót a játékokon. Ott lesz a mezőnyben az amerikaiak két szupersztárja, Ryan Lochte és az olimpiák történetének legeredményesebb alakja, Michael Phelps is, így nem véletlen, hogy a 400 m vegyes az úszóversenyek egyik legnagyobb érdeklődéssel várt száma.

A Fergeteges Forgatag Balatonmáriafürdő-alsón …
Nemzetek Fesztiválja ide vagy oda, az Aranhíd Fesztivál programsorozata gondoskodik programról a Balatonmáriafürdő központjától távol nyaraló vendégeknek is. Tegnap este a Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör fellépést nézhették meg az érdeklődők. Ma este Balatonkeresztúron a Szent István téren lesz fellépése a kis táncosoknak!

Fúvós gálaest a fesztiválsátorban …
A tegnapi nap záró rendezvénye a Balaton M. & K. Fúvószenekarának fúvós gálaestje volt a fesztiválsátorban. Ma délelőtt újra menetzene 10:30 kor indulnak a zenekarok a balatonkeresztúri iskolától. Fél négykor egy mazsorett show lesz látható s balatonmáriafürdői strandon. Kora este (17 ó) kezdődik a fúvósok programja a nagysátorban, este fél nyolckor Balatonkeresztúron a Szent István téren kezdődik egy Modern Tác est. Márián este nyolctól Lorenzó Balaton Party a fesztiválsátorban.

Menetzene a balatonmáriafürdői Központi strandig …
A Nemzetek Fesztiváljának mindig egy nagyon várt, népszerű programja a menetzene. A zenekarok és mazsorettek produkciója mindig nagy sikert arat a közönségnél. Ez tegnap sem volt másképpen. Talán csak a zenekarok száma volt a korábban megszokottól eltérő.

MARCATO a színpadon …
Ebben az évben elmaradt a hagyományos ütős találkozó a fesztiválon. De a MARCATO ütősei azért tegnap is megmozgatták a közönséget a Központi strand színpadáról.

Nagyon kevés a nyaraló vendég …
Elvileg már a főszezon van a Balatonon, de azt tapasztalom, hogy nagyon kevés a nyaraló vendég. A Nemzetek Fesztiváljainak programjai kezdetekor a Máriai strandon már belépőjegyet sem szednek, ennek ellenére a korábbi évek megszokott közönségszámától nagyságrenddel kevesebben voltak a parton. De a napfolyamán voltam Mária alsón is sajnos ott sem jobb a helyzet.

Vizizenével kezdődött …
Tegnapdélután a hagyományos vizizenével kezdődött a XXIX. Balatonkeresztúri Fúvóstalálkozó. A hagyományoknak megfelelően a résztvevő zenekarok a Balatonmáriafürdői Központi strandon a Balaton vizében állva szórakoztatják a parton álló vendégeket. Sajnos idén a zenekarok és a nézők száma sem közelítette meg a korábbi években megszokottat.

Helyi zivatarok, strandidő...
Szombaton a ragyogó napsütés mellett főleg északon, északkeleten növekedhet meg erősen a gomolyfelhőzet, eleinte a Dunától keletre, késő délutántól északnyugaton is előfordulhat zápor, zivatar. Északnyugaton heves zivatar sem kizárt. 29 és 34 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet, országos hőség várható. Vasárnap is az egyre magasabbra törő gomolyfelhőkből főleg az északi tájakon alakulhat ki zápor, zivatar. Felhőszakadás és jégeső is előfordulhat. A Dunántúlon megélénkül, estétől megerősödik az északnyugati szél. Hétfőn és kedden elsősorban keleten elszórtan lehet csapadék, majd szerdától napos, száraz idő következhet. Augusztus első fele napos, és többnyire száraz, meleg nyári napokat ígér...

Hároméves a Nehéz Légiszállító Ezred
Pápa, 2012. július 27. Keith Boon amerikai ezredes, a Nehéz Légiszállító Ezred (Heavy Airlift Wing - HAW) parancsnoka egy Boeing C-17-es teherszállító repülőgép előtt állva köszönti az ünnepségre érkező vendégeket a pápai bázisrepülőtéren 2012. július 27-én. A repülőtér is részt vesz az idén fennállásának harmadik évfordulóját ünneplő HAW munkájában. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Győri Ági a Kispesthez igazol …
Győri Ági, aki az elmúlt szezonban a Marcali VSZSE női kézilabdacsapatának kapusa volt, bejelentette hogy a következő szezonban az NBI/B keleti csoportjában induló Kispesti NKK csapatához igazol. Ági az elmúlt szezonban a csapatunk egyik legjobbja volt, teljesítménye nagyban hozzájárult az elért helyezésünkhöz a bajnokságban. Ági telefonon elmondta: döntésének alapvető oka családi természetű, nagyon jól érezte magát Marcaliban. Külön is megemlítette, hogy nagyon sajnálja a serdülős lányokkal való kapcsolat megszakadását. Sok sikert kíván a Marcalinak, és köszöni a közönség szeretetét.
Megkerestem Balogh Beát a csapatunk vezetőedzőjét, aki elmondta: nagyon sajnálja, de megérti Győri Ági döntését. Kérdésemre válaszolva jelezte, hogy keresik a kapust a csapathoz, és már nagyon közel van a megoldás. Áginak pedig sok sikert kíván pályafutásában, köszöni az eddigieket.

Forma-1-es XXVII. ENI Magyar Nagydíj
Mogyoród, 2012. július 27. A világbajnoki pontversenyt vezető Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres spanyol világbajnoka halad versenyautójával Sebastian Vettel, a Red Bull kétszeres címvédő német versenyzője előtt a július 29-i Forma-1-es XXVII. ENI Magyar Nagydíj első szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen 2012. július 27-én. MTI Fotó: Földi Imre