Fő tartalom átugrása

Időpontfoglalás a NAV ügyfélszolgálatán!

navAz idei évtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi ügyfélszolgálatain az ügyfelek meghatározott ügykörök intézésére előre foglalhatnak időpontot. A NAV Dél-dunántúli Régiójában a központi ügyfélszolgálatokat éves szinten felkereső 221.000 adózó az adókártya és adóigazolás igénylése, illetőségigazolás kérése, illetve ügyfélkapunyitás intézése céljából foglalhat előre időpontot.

Vonatgázolás Ordacsehinél

rendor_80Július 13-án a reggeli órákban Ordacsehinél vonat gázolt el egy 30-40 év körüli hölgyet. A hölgy a baleset következtében életét vesztette, személyazonosságának megállapítása megtörtént. A elhunyt hölgy 52 éves, budapesti lakos, idegenkezűséget kizárták halálával kapcsolatban.

Három hét múlva elkészül …

lidl_bejaroÚjra dolgoznak a Marcali LIDL áruháznál a 68 –as úton. Az új építési engedély jogerőre emelkedett a kivitelező is megkötötte az új szerződését - többletköltség -, miszerint befedik a Rendőrség előtt árkokat, valamint a parkoló szintjét is megemelik. A marcali illetőségű SYRIUSBAU Kft. ügyvezetője, Daneshgar Syrius telefonon elmondta: a közút áruház felé eső oldala tulajdonképpen már aszfaltozásra kész, amint elkészülnek a Rendőrség előtti oldalon a megrendelt többletmunkákkal (árokfedés, parkoló) megtörténhet a terelés elbontása, és az aszfaltozás. Ezt követően az útburkolati jelek felfestése következik, ha az elkészül ismét akadálymentes lesz a közlekedés a 68 –as út jelzett szakaszán. A kereszteződés forgalomszervezési rajza itt megtekinthető.

Pár centi miatt lyuggatta ki szomszédja autóabroncsait

Bécs, 2012. július 13., péntek (MTI) - Villanyfúróval kilyuggatta szomszédja autójának abroncsait egy 92 éves férfi Németországban, mert a szomszéd nem tökéletesen parkolt. Az eset Wiesbadenben történt. Az utólagos méricskélés alapján a szomszéd autója 2 és fél centivel lógott ki parkolóhelyének sávjából. A precíz parkolást maradéktalanul elváró Gerald Moser mind a négy gumi köpenyét átfúrta, a pótkereket nem bántotta. A rendőrség rongálás címén bűnvádi eljárást indított a zordon aggastyán ellen - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

Csaknem nyolcmilliárd forinttal károsított meg három hazai pénzintézetet egy békéscsabai kft.

mtiBudapest, 2012. július 12., csütörtök (MTI) - Csaknem nyolcmilliárd forinttal károsított meg három hazai pénzintézetet egy békéscsabai kft. A cég 90 ezer tonna műtrágyát adott el a bankoknak, a tárolásra nála hagyott áruval azonban nem tudott elszámolni - értesült csütörtökön az MTI Hírcentrum.

Szvoboda Bence a királykategóriában!

"Újabb lehetőséget kapott Szvoboda Bence, hogy a motokrossz világbajnokságon bizonyítsa rátermettségét. A HTS Team közreműködésével a Scott Racing Team színeiben indulhat, akárcsak tavaly, de ezúttal MX1-ben, a királykategóriában." - értesült az mxonline.hu. A balatonberényi versenyző az augusztus 5-i Cseh Nagydíjon áll rajthoz először az MX1-esek között.

bence350

Vasárnap erős lehűlés kezdődik...

koponyeg_nyarPénteken változóan felhős lesz az ég, és főleg az északi tájakon fordulhat elő zápor, zivatar. A hőmérséklet délután tág határok között, 22 és 32 fok között alakulhat (ÉNy-on lesz a hűvösebb). Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, ám zivatarok környezetében viharos széllökésekre készülhetünk. Szombaton eleinte napos, száraz idő várható, majd ÉNy felől megnövekszik a felhőzet, és a K-i tájak kivételével több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. Felhőszakadás és jégeső is kialakulhat. Átmenetileg újra kánikulai meleg lehet, de ÉNy felől megkezdődik a lehűlés.

Strandon is csak a harmadik helyért

Az V. strandkézilabda-vb középdöntőjének utolsó mérkőzéseire került sor Ománban. A magyar válogatott a horvátok ellen lépett a homokra, és szétlövésben nyert, az elődöntőben azonban a dánok ismét akadályt jelentettek.

V. strandkézilabda-vb, Omán, Al Musannah Sportváros - Elődöntők: Dánia – Magyarország 2-0 (20-15, 26-16)

Női kézi: nem jutott döntőbe a juniorválogatott

Franciaország az első perceket leszámítva jobban játszott a magyar női juniorválogatottnál a korosztályos kézilabda-világbajnokságon, 13-8-as félidő után 28-21-re győztek a gallok.

Snap_2012-07-12_at_17.56.22

Háztetőt tépett le a viharos szél

content_117081_thumbAz igazgatóság műveletirányító központjába huszonhárom jelzés érkezett szerdán. Kilenc esetben tűzhöz, tizennégy alkalommal műszaki mentéshez vonultak a katasztrófavédelem egységei.

A tűzesetek mindegyike szabadtéren keletkezett. A legnagyobb területen Böhönye külterületén csaptak fel a lángok, ahol közel negyven hektáron lábon álló gabona égett. A szárazság miatt a lángok gyorsan terjedtek tovább a mezőgazdasági területen, ezért a tűzoltók négy tűzoltógépjárművel vonultak a helyszínre. A tüzet a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat (KMSZ) irányítása mellett kéziszerszámokkal és vízsugarakkal oltották el a marcali és a böhönyei tűzoltók, miközben erőgépekkel körbeszántották az égő területet. A tüzet egy óra alatt eloltották, megvédve ezzel a szomszédos százhektáros gabonatáblát.

Elfogadta a Ház az iskolakerülés elleni törvényt

Budapest, 2012. július 12., csütörtök (MTI) - Megszavazta a parlament csütörtökön azt a belügyminiszteri javaslatot, amely alapján jövő január 1-jétől az igazgatóhoz kísérheti a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról.

Kiemelték a Kis-Balaton mocsarába süllyedt autót

Sármellék, 2012. július 12. Gazdája nézi a 2012. július 11-én este elsűllyedt autót, miután azt kivontatták a Kis-Balaton mocsaras, ingoványos területén. MTI Fotó: Varga György

D__VG20120712020
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb