Rockmaraton a Malomvölgyben
Pécs, 2012. július 10. A Tankcsapda együttest hallgatja a közönség 2012. július 9-én a Pécs melletti Malomvölgyben tartott Rockmaraton nulladik napján. Hat napon keresztül öt színpadon százhúsz zenekar szórakoztatja a punk, a rock és a metál kedvelőit a zenei rendezvényen, amely 22 év után utoljára kerül megrendezésre. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
![]() |

A padlón ülve padlógázzal autózott egy 3 éves fiúcska
Bécs, 2012. július 10., kedd (MTI) - Anyja autójának padlóján ülve padlóig nyomott gázpedállal autózott önállóan egy 3 éves fiúcska Németországban, de csodával határosan megúszta sérülés nélkül kalandját.
A kocsi nem.

Káoszt okozott egy Facebookon meghirdetett buli Ausztriában
Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2012. július 9., hétfő (MTI) - Káoszt okozott egy házibuli, amit az egyik internetes közösségi portálon hirdetett meg egy 16 éves fiú Ausztriában - közölte hétfőn az osztrák rendőrség.
A Bécs melletti Klosterneuburgban élő fiatal ki akarta használni, hogy a szülei elutaztak, és egy filmből vett ötlettel házibulira szóló meghívót tett közzé a Facebook-on - számolt be róla honlapján az osztrák közszolgálati rádió (ORF). Amikor a legnagyobb meglepetésére ezernégyszázan igazolták vissza, hogy elmennének, lefújta a bulit.

Főleg északon lehet jégeső!
Kedden a délelőtti napsütést követően az egyre magasabbra törő gomolyfelhőkből északon többfelé, máshol elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Ismét lehetnek heves zivatarok. Az ÉNy-i szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Lassan tovább mérséklődik a meleg, az ország északi felén már 30 fok alatt maradhat a csúcs, délen még 33-34 fokos hőség valószínű. Szerdán elszórtan, csütörtökön - egy hidegfront hatására - többfelé lehet újabb zápor, zivatar. Az ÉNy-i szél viharossá fokozódhat. Pénteken átmenetileg naposabb és ismét melegebb idő várható, a hétvégén aztán újabb hidegfront érkezhet, mely véget vethet a nyári melegnek, hatására 25 fok alá süllyedhet a délutáni órák hőmérséklete...

Megújul a sávolyi templom …
Orvos Levente Plébános Úr örömhírrel keresett fel. A 2012. évi egyházi célú program típusú támogatások kapcsán született döntés, amennyiben a Somogysámsoni Római Katolikus Plébánia a sávolyi templom teljes külső és belső felújítására nyert 11 millió forintot. Községünk újabb állomáshoz érkezet, újabb fontos épületünk megújítása kezdődhet meg. (A levél faximile képe.)

Nyitva felejtett személygépkocsi
2012. július 8-án délután Marcali Város Polgárőr Egyesületének közterületi járőrszolgálatot ellátó tagjai a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont parkolójának ellenőrzése során nyitva hagyott személygépkocsit észleltek, a hangosbemondóban bemondatták a rendszámot, a tulajdonos azonban nem került elő. Később a tulajdonos ismerősének -, aki felismerte a gépjárművet és odament a polgárőrökhöz - segítségével sikerült értesíteni. Megköszönte a polgárőröknek a több, mint fél órás felügyeletet, és megígérte, hogy legközelebb figyelmesebb lesz. A járőr pedig folytatta szolgálati feladatainak ellátását.

Felhőszakadás Salgótarjánban
Salgótarján, 2012. július 9. A vízzel elöntött Bem József út Salgótarjánban, miután felhőszakadás volt a városban. MTI Fotó: Komka Péter

Halálos közúti baleset Hevesben
Eger, 2012. július 9. Rendőr helyszínel egy összeroncsolódott személyautó és egy kisteherautó mellett az Egert Kerecsenddel összekötő úton, miután a holland rendszámú autó megcsúszott a síkos úton, átsodródott a szemközti sávba és frontálisan összeütközött a furgonnal. A balesetben az autót vezető férfi és női utasa a helyszínen életüket vesztették, a kisteherautóban utazó két ember egyike súlyos, a másik pedig könnyű sérülést szenvedett. MTI Fotó: Tréba Ákos

III. Rendészeti Nap a Balatonon
A Siófoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség, a Rendőrség, az Országos Mentőszolgálat és a Siófoki Tűzoltó Hagyományőrző Egyesület szervezésében július 7-én tartották a III. Rendészeti Napot Siófokon.
A reggeli zenés ébresztőt követően a hajóállomáson kezdődött a program. A rendezvényt Mergancz Sándor r. dandártábornok rendőrfőkapitány és dr. Horváth Jenő tű. ezredes katasztrófavédelmi igazgató nyitotta meg, majd dr. Balázs Árpád, Siófok Város polgármestere mondott köszöntőt.

Avartüzek a hétvégén
A megye tűzoltóit tizenhárom alkalommal riasztották káresetekhez a hétvégén.
Tízszer tűzesethez, kétszer műszaki mentéshez, egyszer téves jelzés miatt vonultak az egységek. A tűzesetek mindegyike szabadtéren keletkezett tűz volt. Avartűz miatt vonultak a tűzoltók Marcaliba, Lengyeltótiba, Zamárdiba, Kaposvárra, Kaposhomokra, Mikébe, Fonyódra, Kéthelyre, Csökölybe és Balatonkeresztúrra.
Kiemelkedő ezek közül a Somogyvár külterületén, Mári pusztánál keletkezett tűzeset volt, ahol kb. tizenöt hektáron égett a száraz füves, bokros terület. A lángok a szomszédos akácosra is átterjedtek. A tüzet a marcali és a kaposvári hivatásos tűzoltók oltották el öt vízsugárral és kéziszerszámokkal. Az oltási és az utómunkálatokkal közel hat óra alatt végeztek a tűzoltók.

A jövő héten már komolyabb enyhülés várható
Budapest, 2012. július 9., hétfő (MTI) - A kedden érkező gyenge hidegfront még csak néhány fokos enyhülést hoz, de ezzel együtt több heves zivatart is, a hétvégén beköszönő újabb hidegfront miatt azonban a jövő héten már szeles és hűvösebb idő várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.

"Életmentő ételek kukoricából"
A gadányi Önkormányzat 2012.július 10-én 15 órakor a Pannónia panzióban civil fórumot rendez "Életmentő ételek kukoricából" címmel. Várjuk mindazokat a lisztérzékenységgel küzdő érdeklődőket és hozzátartozóikat, akik szívesen hallanának tanácsokat a témában.