Felfrissülés...
Pénteken változóan felhős lesz az ég, néhol kialakulhat kisebb zápor. Az északi, északkeleti szél erős, néhol viharos lesz. Felfrissül az idő, a csúcshőmérséklet 20 és 24 fok között alakulhat. Az autósoknak az erős oldalszél miatt kell ügyelniük. Szombaton és vasárnap a napsütés mellett gyakran erősen megnövekedhet a gomolyfelhőzet, melyből szombaton főleg D-en, vasárnap szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar. A hőmérsékletben nem lesz lényeges változás, marad a mérsékelten meleg időjárás.

„Az én Balatonom”
Ézsiás Erzsébet volt a vendége ma a Marcali Turisztikai Egyesületnek és a Marcali Berzsenyi Dániel Könyvtárnak. Az én Balatonom című könyvét mutatta be a szerző. Közreműködött Vecsey Kiss Márta költő.

Nagyszerűen szerepeltek a Mikszáthos atléták Kaposváron …
Ma rendezték meg a IV. korcsoportos Atlétika Ötpróba Bajnokság Diákolimpia Somogy megyei Döntőjét Kaposváron. A Marcali Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola leány atléta csapata fölényes győzelmet aratva, bejutott a Diákolimpia Országos Döntőjébe (Bárczi Kata, Horváth Zsanett, Kuti Bettina,Mezőfi Brigitta,Szabó Eszter, Szecsődi Laura).

Lopott bank kártyával buktak le
Fonyód Rendőrkapitányság
Május 23-án délelőtt jelentette be a rendőrség ügyeletére egy fonyódi lakos, hogy ismeretlen tettesek – a figyelmét elterelve – eltulajdonították pénztárcáját a benne lévő iratokkal és bankkártyákkal együtt. Közölte továbbá, hogy tudomása van arról, hogy az egyik kártyáját egy fonyódi bank automatánál éppen használni próbálják. A kiérkező rendőrök intézkedés alá vontak két tatabányai személyt, akiknél megtalálták az eltulajdonított pénztárcát a benne lévő iratokkal együtt. A férfit és a nőt, akik a lopást elismerték, a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Vasárnap Kölök Parádé!
Néhány „praktikus" információ. Az időjárás előrejelzés szerint csapadék nem valószínű a verseny ideje alatt, viszont hűvös lesz. Tehát ha a kinti medence vízhőmérséklete és a levegő hőmérséklete megkívánja, akkor a fedettben lesz a matracos szám.
Menetrend:
Regisztráció 8:00-8:30 Színpadnál Itt megkapják a csapatok a menetleveleket és a térképeket, illetve, hogy kinek milyen sorrendben kell teljesítenie az állomásokat. 9:00 közös bemelegítés Színpad 9:10 verseny kezdete kb. 13:00 eredményhirdetés.

Viharkár ...
Szőkedencsen is adott munkát a helyi tűzoltóknak a hirtelen jött szerda esti vihar. A Fő utcában az úttestre, ill a telefon vezetékre dőlt egy termetes faág, amit a beavatkozó egység rövid időn belül eltávolított.
![]() |

Változékony lesz a hosszú hétvége...
Csütörtökön a délelőtt napos időt követően erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és több helyen (főleg D-en és a Dunántúlon) alakulhat ki zápor, zivatar. Az É-i, ÉK-i szél megerősödik. Zivatarok környezetében viharos lehet a légmozgás. 26 fok körüli nyárias meleg várható. Pénteken napos idő lesz, DNy-on lehet csak elvétve zápor. Friss, tiszta idő ígérkezik, 20-24 fokos maximummal.

Böszörményi Gyula a Könyvtárban!
Keszthely, Hévíz és Lenti után ma a marcali könyvtárban tartotta író-olvasó találkozóját Böszörményi Gyula. Az író 1964-ben született saját szavait idézve: „... akkor, amikor még Magyarországon csak másfél tv-csatorna volt és hétfőnként még nem volt adás." Két éves koráig átlagos gyermekként nevelkedett, pilóta szeretett volna lenni. Egy betegség miatt azonban, ez az álma nem válhatott valóra, tolószékbe kényszerült. Azóta minden vágyát, gondolatát regényein keresztül éli meg. Az írás teszi igazán szabaddá.

Zöld Manó a berényi óvodában
Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a „Zöld Manó" környezetvédelmi vetélkedőnk. Szép számmal gyűltünk össze udvarunkban. Nyitótánccal készültünk vendégeink fogadtatására. Az időjárás is kedvezett a rendezvényünknek, kellemes napsütésben járhattuk végig a hét állomást. Különböző feladatok végrehajtásával ösztönöztük a gyermekeket környezetünk óvására. Így megjártuk a kirándulók útját és összeszedtük az utánuk maradt szemetet, különböző anyagokat válogattunk, békákat és szöcskéket mentettünk, horgásztunk, vizet spóroltunk, szelektíven gyűjtöttük a szemetet.

III. Marcali Mini Foci EB
Az idei évben 2012. június 24. – 2012. július 1. között immár 3. alkalommal kerül megrendezésre a Marcali Mini Foci Torna, melynek az idei évben a Labdarúgó Európa Bajnokság miatt III. Marcali Mini Foci EB lesz a neve. A Künzelsau téren palánkkal körbekerített 18 x 12 méteres műfüves pályán 8 nap alatt közel 150 mérkőzést bonyolítunk le. A különböző korosztályok döntőire az EB Döntő napján kerül sor.
Az idei évben 5 gyermek és 3 felnőtt kategóriában mérhetik össze tudásukat a 3+1 fős csapatok.
A műsort különböző programok színesítik, pl.: Zenés megnyitó, Stringers Gitártrió koncertje, Retro Disco, esti meccsnézések az Árkád Kávézó teraszán. A rendezvény összes résztvevője egy pólót kap ajándékba, amelyen a Mini Foci EB logója látható.
Nevezni az Árkád Kávézóban lehet 2012. június 17.-ig.
További információ!

Együtt lopott a házaspár
Marcali Rendőrkapitányság
Mesztegnyőn a Vörösmarty utcában közlekedett kerékpárjával május 22-én délelőtt az a helybeli férfi, aki – feltehetően ittassága miatt – lehaladt a járda jobb oldala melletti esőtől felázott földes területre, majd kerékpárja bal oldalára borulva elesett. Az esés során a járda melletti fának is nekiütközött. A baleset során a férfi nyolc napon túl gyógyuló bordatöréses sérülést szenvedett.