Fő tartalom átugrása

Járások - Egyes jegyzői feladatok és okmányirodák kerülnek át a járási hivatalokhoz a törvénytervezet szerint

Budapest, 2012. március 30., péntek (MTI) - Egyes jegyzői hatáskörbe tartozó feladatok, az okmányirodák és ügyfélszolgálati kirendeltségek kerülnének a járási hivatalokhoz a járási rendszer kialakításával összefüggő első törvényjavaslat-csomag szerint, amelyet pénteken nyújtott be a parlamentnek Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

ÓVODAI BEÍRATÁS a 2012/2013-as nevelési évre

A Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, valamint a Marcali Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Marcali Óvodai Központ értesíti a szülőket, hogy az óvodai beíratás IDŐPONTJA: 2012. április 23, 24, 25, 26, 27. hétfő – csütörtök: 8 – 16.30 óráig. péntek: 8 – 13 óráig HELYE: ÓVODAI KÖZPONT - TÜNDÉRLIGET ÓVODA. MARCALI, POSTA KÖZ 3. Tovább!

Országos döntőbe jutott egy berzsenyis diák földrajzból

P1040021-100Kovács Alex 10. E osztályos tanuló országos döntőbe jutott a Lóczy Lajos Országos Földrajzi Tanulmányi Versenyen. Ezzel az eredménnyel a Berzsenyi Dániel Gimnázium diákja ezen a területen a legjobb 25 tanuló között folytathatja a versenyzést. Felkészítője Bodóné Bartik Mária tanárnő.

Marcali VSZSE - Pécsvárad OSB kézilabda 23-22 (11-16)

D2X_4256A rájátszás soron következő fordulóját játszotta ma a Marcali VSZSE serdülő csapata a Pécsvárad ellen. Meglepték csapatunkat a vendégek, az első félidőben 5 gólos előnnyel fordultak a vendégek. Aztán összeszedte magát a csapatunk és megérdemelten megnyerte a mérkőzést. Továbbra is veretlenül vezetjük a rájátszást!

Idén Marcali is csatlakozik a Feltámadási menethez

3_kereszt-100A húsvétvasárnap Tihanyból és Zamárdiból négy ágon elindul Feltámadási menet, május 26-án, a pünkösdi búcsúra érkezik Csíksomlyóra. Az egyik zamárdi ág, Balatonkeresztúrról, április 28-án megáll Marcaliban, ahol egy hétig marad a szárnyas kereszt jelképe templomunkban, majd azt, május 5-én a marcaliak viszik Somogyvárra.

Bravúros elfogások - Marcali Rendőrkapitányság

marcalirk-90A Marcali Rendőrkapitányság nyomozói két nap alatt bravúros elfogással buktatták le azt a bűnbandát, melynek tagjai közül hat fő került előzetes letartóztatásba.

Somogyszentpál a bűncselekmények gyakorisága miatt kiemelten veszélyeztetett település kategóriába került ez évben. A bűncselekmények számának csökkentése, illetve az elkövetők mielőbbi felderítése céljából a rendőri jelenlét fokozására került sor, valamint a területfelelős bűnügyi nyomozó időt, energiát nem kímélő munkája vezetett eredményre.

Fordított nap a Mikszáthban …

D2X_3656Ma tartják a fordított napot a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában. Reggel meg volt a hatalomátvétel, Szántó Dénes diákigazgató átvette a hatalmat. Azt gondolom, a képek visszaadják a délelőtt hangulatát, tehát kár minden szóért! Egyébként ezt a 180 képet követi még kora este Sárfi Anett - a Marcali Portál kiküldött tudósítója - által készített fotó galéria.

Vasárnap már bírságolnak a szigorúbb dohányzási szabályok megszegéséért

mti_hirfelhasznaloBudapest, 2012. március 30., péntek (MTI) - Április elsejével lejár a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már vasárnap több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak.

ÉK-en zivatar is lehet!

koponyeg_tavaszPénteken a Dunántúlon erősen, keleten változóan felhős lesz az ég, nyugaton szórványosan, keleten elszórtan számíthatunk esőre, záporra, sőt ÉK-en néhol zivatar is előfordulhat. Reggel 7, délután 14 fok körül alakulhat a hőmérséklet. A szél viharossá fokozódik. Szombaton gyakran lesz erősen felhős lesz az ég, és szórványosan alakulhatnak ki záporok. Továbbra is erős, olykor viharos lesz az ÉNy-i szél. 17 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet. Vasárnapra csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. És a szél mérséklődik estére. Reggel 0 és 5, délután 7 és 13 fok között alakulhat a hőmérséklet. Hétfőn, kedden kellemes, melegedő, szerdán esős idő a legvalószínűbb. Húsvétra ismét erősödhet a felmelegedés...

Újabb mikszáthos aranyérem!!!

SAM_0904-100Ma délelőtt a Mikszáth iskola tanulói Fonyódon a Bozsik Intézményi Programban vettek részt. A 6 csapat részvételével megrendezett labdarúgó tornán a II. korcsoportos gyerekek az első helyezést szerezték meg. Góllövők: Németh Norbert 2, Buna Gábor 2, Ivusza Ádám. A torna résztvevői: Marcali, Fonyód, Böhönye, Szőlősgyörök, Lengyeltóti, Balatonkeresztúr korosztályos csapatai.

Kulturális Központ gazdag programkínálattal készül a nyárra! Beszélgetés Bőszné Kiss Katalinnal a Marcali Városi Kulturális Központ igazgatójával …

katiBeszélgetésre kértem Bőszné Kiss Katalint a Marcali Városi Kulturális Központ igazgatóját és arra kértem, tájékoztassa olvasóinkat a nyár kulturális kínálatáról.

Talán korainak tűnik a kérdés felvetés, de tudom, hogy a rendezvények nagy részének szervezése, sokszor több hónapot is igénybe vesz. Megjelent a Kulturális Központ nyári műsorfüzete, arra kérem, hogy a jelentősebb programokhoz adjon néhány többlet információt.

Új előadás sorozat a Korzóban!

D2X_3645Tegnap a Korzó mozitermében elindultunk a „Paradicsom meghódítására", 1492 után szabadon... mindezt tettük a zene gyökereitől: a hangtól, és a rezgéstől. Felfedeztük a hallás útját, erdőbe kirándultunk, meghallgattuk és rácsodálkoztunk a magyarországi énekes madarak énekére, utazást tettünk saját koponyánkhoz, amit rezonáns üregként használtunk. Meghallgattuk az indiai énekest, aki egész testét zengeti!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb