Fő tartalom átugrása

Csurgón a MVÖ. Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola

_DSC2629Az MVÖ. Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola ma folytatta a Csurgói Kistérségi Társulási Gyűlésen, az együttes Iskola bemutatását, nappali, levelezős, tanfolyami rendszerű képzési profilját. Mivel polgármesterek, közhasznú szervezetek, egyesületek is jelen voltak, FELNŐTTKÉPZÉS is nagy hangsúlyt kapott az előbb felsoroltakkal. A tájékoztatót dr. Árvai Tibor az Iskola Felnőtt-képzési koordinátora prezentációs előadásával tartotta, meg amelyben segítette Csernalovics László az Iskola nevelője dokumentáció készítésével. Az Iskolai az erre az alkalomra készített külön szóróanyag kiosztásában, az Iskola propagálásában az érintettekkel való közvetlen beszélgetésben közreműködött Szőke Szilárd 12/A osztályos végzős, az érettségi előtt álló tanuló.

Szigorodtak a cégalapítás feltételei!

navAz adóregisztráció jogintézményének bevezetése miatt jelentősen változott a cégbejegyzésre kötelezett adózók adószámának megállapítására vonatkozó szabályozás. A változás célja a feketegazdaság visszaszorítása, az adókikerülési szándékkal alapított cégek működésének megakadályozása, a fantomcégek kiszűrése a gazdasági életben.

Beindul a viharjelzés

Vizirendeszet_802012. április 1-jétől megkezdődik a balatoni- és a velencei-tavi Tisza-tavi és fertő-tavi viharjelzési szezon, amely október 31-ig tart. A viharjelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Siófoki Obszervatóriumából adják ki. Újdonság, hogy a meteorológiai és műszaki fejlesztések eredményeként az idén a Balaton viharjelzési szempontból három medencére lesz bontva: a Keszthelytől Badacsonyig tartó nyugati, a Badacsonytól Tihanyig tartó középső, és a tihanyi szorostól keletre lévő keleti medencére. Az idén már a balatonihoz hasonló jelzőlámpák működnek a Tisza-tónál és a Fertő-tónál is. A vízen tartózkodók a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) fényjelző rendszere segítségével szerezhetnek tudomást az éppen aktuális viharjelzési fokozatról.

Viharos szél 4 napig!

koponyeg_tavaszCsütörtökön É, ÉNy felől megnövekszik a felhőzet, és a délutáni óráktól szórványosan várható eső, záporeső. Az ÉNy-i szél több helyen viharossá fokozódik. Reggel 7, délután 17 fok körül alakulhat a hőmérséklet. Pénteken borongós időre számíthatunk, eleinte többfelé, majd szórványosan esőkkel, záporokkal. Visszaesik a hőmérséklet, a maximumok 10 és 15 fok között alakulhatnak.

Az Országgyűlés Elnöke Marcaliban …

D2X_3631A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében ma fóromra, „kerek-asztal" beszélgetésre került sor a Városi Kulturális Központban amelyen jelen volt Kövér László - A FIDESZ - Magyar Polgári Párt Országos Választmányának elnöke, országos alelnök. Magyar Országgyűlés Elnöke. Valamint Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője.

Húsvéti adományosztás Niklán

04Március 28-án, Nikla Község Önkormányzata (karöltve az Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvánnyal) Húsvéti adományosztást szervezett - Niklán élő - hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló családok részére. Az adományosztás helyszínéül a niklai Művelődési ház szolgált, ahol felnőtt- és gyermekruha, cipő, játék valamint háztartási holmik közül válogathattak a többgyermekes családok. Az adományokkal 16 rászoruló családon tudtak segíteni...

Alapműveleti Matematika Verseny Marcali

D2X_3514Ma rendezték meg a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában az Alapműveleti Matematika Verseny egyik fordulóját. Ma Somogy megyében 925 tanuló versenyzett, a Mikszáthban 116 tanuló írta meg a tesztet. Érkeztek tanulók: Balatonkeresztúrról, Balatonszentgyörgyről, Böhönyéről, Kéthelyről, Mesztegnyőről, Öreglakról, Sávolyról és a Noszlopys diákok is itt írták meg a tesztet. Az eredmény itt olvasható!

Ovisok a Noszyban …

D2X_3485Nyílt napot tartott a Noszlopy Gáspár Általános Iskola. A város óvodásait látta vendégül, a nem titkolt célja, hogy az ősszel a tanulmányaikat megkezdő gyereke a Noszyt válasszák iskolájuknak. Csak rövid ideig voltam a helyszínen da azt tapasztaltam, jól érezték magukat a kicsi. Kicsik...? ... bocsánat! Szeptembertől már kisiskolások! :-))))

Országos döntőben egy berzsenyis diák

DSC_0020Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny - Alkalmazás kategória - "A verseny nehéz lesz"- így kezdte köszöntőjét Dr. Zsakó László szervező. Tényleg az volt, és hosszú.

Rendkívüli ülést tartott Marcali Város Önkormányzata …

marcali-40Ma délután soron kívül összeült a képviselő testület és megtárgyalta a Marcali Város Településszerkezeti Tervének a Noszlopy utcai Idősek Otthona korszerűsítésével összefüggő módosítását. A BM rendelet alapján az "Önkormányzati fejlesztések 2012" pályázati felhívás keretében benyújtandó Marcali Katona József utcai „Bóbita" óvoda felújításával kapcsolatos előterjesztést.

III. korcsoportos leány kézilabda Diákolimpia kerületi döntő …

D2X_3590Tét nélküli mérkőzést játszott ma a Marcali és a Balatonkeresztúr, mert a szabályok szerint két csapat jut tovább az elődöntőbe. És hát két csapat volt a résztvevője a kerületi döntőnek, sajnos ...

Fogy a magyar …

20120222_MTI_G0118
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb