Fő tartalom átugrása

Rendőrségi hírek

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2016. június 26. Vasárnap, 07:53

rendor

Jogosulatlanul használta a mozgáskorlátozott parkolási igazolványt egy siófoki asszony.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A körzeti megbízottak 2016. június 12-én 9 óra 9 perckor egy siófoki áruház parkolójában a mozgáskorlátozottak részére kialakított várakozóhelyen igazoltattak egy helyi sofőrt. Megállapították, hogy a gépjármű szélvédője mögé kitett mozgáskorlátozottak részére kiállított parkolási igazolvány nem a járművezető tulajdona, azt jogosulatlanul használta fel. A rendőrök Cs. K. F.-et előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A 70 éves asszony az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban bejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.

 


 

Kerékpárlopás Nagyatádon.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2016. június 23-án 12 óra 30 perc körüli időben ismeretlen tettes egy nagyatádi lépcsőházból eltulajdonított egy lelakatolt kerékpárt.

 

A járőrök nem sokkal a bejelentés után egy söröző előtt megtalálták az ellopott biciklit, a vendéglátóegységben pedig a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható férfit. A rendőrök B. Gyulát elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 36 éves gyékényesi lakos az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet. A rendőrök a lefoglalt kerékpárt visszaadták jogos tulajdonosának.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb