Vízügyesek húztak csizmát a Víz Világnapja alkalmából, és kezdtek el összeszedni több évnyi szemetet a Sió-csatorna közel három kilométer hosszú, siófoki mederszakaszán ma reggel.
Kravinszkaja Gabriella, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője az MTI-nek elmondta, mivel a Balaton alacsony vízállása miatt régóta nincs vízeresztés a tóból, a Sióban minimális a befolyókból becsordogáló víz, és jól látszik a rengeteg szemét, amit a lakosság és a turisták beleszórtak az elmúlt évek alatt.
A kirendeltségvezető beszámolója szerint az első két órában már tíz zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze. A helyenként meredek rézsű miatt köteleket is be kell vetni a teliszedett szemeteszsákok partra juttatásáért. A 2,8 kilométer hosszú meder-szakasz eddig hulladék-mentesített részéből kikerült már fél biciklitől kezdve a törött műanyag székig sok minden.
Az összegyűjtött szemétben rengeteg a petpalack, sörösdoboz, autógumi, horgászszerelék és egyéb kommunális hulladék – mondta a kirendeltség vezetője. Kravinszkaja Gabriella a HírBalatonnak elmondta, A tisztább Siófokért! lett az akció szlogenje.
Hangsúlyozta, hogy a vízügy nem szemételtávolító és nem szemétszállító cég, de a kirendeltség dolgozói örömmel vállalták a feladatot, amibe a siófoki önkormányzat is partnerré vált, vállalva az összegyűjtött szemét elszállíttatását a csatornapartról.
Szerdán hajnalban kezdte a munkát a vízügy 7 fős fizikai állománya, amibe napközben, a legszennyezettebb résznél bekapcsolódik majd a műszaki és az adminisztratív állomány is. A tervek szerint két napig fog tartani a városi csatorna-szakasz – a Baross híd aljától a Kiliti mederelzáróig tartó rész – hulladékmentesítése.
Fotó: vízügy