KÖZELBEN

IMG 20230504 160411

A hagyományoktól eltérően idén a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok munkaközössége az iskola kastélyában tartotta az országos meghirdetésű „Állatok a természetben” rajz- és az „Alakot öltött felhők” témájú fotópályázatának díjátadóját.

 

 

Ebben az évben nyolcvan általános iskolás küldte be rajzait a versenyre.

 

Alsó tagozatosok közül első helyezett lett Zsalakovits Léna, második Proity Anna Lujza, mindketten a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, harmadik helyen végzett Horváth Dorián, ő a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola diákja.

 

A felsősök közül első lett Lantos Blanka, második Horváth Fruzsina, ők a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, harmadik helyen Hidasi Hanna végzett, a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskolába jár.

 

A zsűri különdíjra érdemesnek tartotta a Hóy Tibor Általános Iskola 2-3-4. osztályát, valamint Tinó Krisztiánt, aki a Marcali Hétszínvirág Iskola tanulója.

 

A fotópályázatra negyvenhárom fotó érkezett.

 

A felnőttek közül első helyezett lett Matyók József „Pápa” című fotója, második Czuczka Dániel „Gyülekező felhők” című képe, harmadik Antics József „Képem” című alkotása.

 

Diák kategóriában első lett Csókás Viktória „Névtelen” című képe, második Jordáki Áron „A vörös tenger és a sötét templom” című fotója, harmadik Szomor Jázmin Zoé „Felhőhegy” című alkotása.

 

Különdíjat kapott Kalmár Viktor „Névtelen” című képe és Biró Péter „Remény című fotója.

 

Valamennyi pályázónak gratulálunk, köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket a pályázatokon való részvétellel.

 

A nagyszámú érdeklődő jelenlétében a tárlatot Tóth Krisztina az intézmény igazgatója nyitotta meg és adta át a díjakat.

 

A rendezvényt támogatta: Kovács Fotó, Dóra Barkács, Domonkos Nyomda, Ziehl-Abegg Kft, SEFAG Zrt, Mecsekerdő Zrt valamint a Classens-Group.

 

Tudósító: Antics József

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.