Óévbúcsúztató karácsonyi ebéd Szőcsényben

Mindenki várta már ezt a napot. Nem azért, mert különb péntek, mint a többi, hanem azért, mert lehetőséget ad arra, hogy a következő napokban egy kicsit elcsendesedjünk, megpihenjünk, hogy csak olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akiket szeretünk, tisztelünk.
Már az egész hét arról szólt, hogy hangolódjunk az ünnepre. Igazán „színes” lett a hét. A megfelelő outfitben megjelenni, sokat nevetni, egymásnak és egymás sikerének örülni, a legjobb dolog. A képek magukért fognak beszélni!
A rendhagyó karácsonyi ünnepség után összegyűltünk iskolánk ebédlőjében, ahol már finom illatok szálltak a levegőben. Itt fogadott minket Tóth Krisztina igazgató asszony, aki köszönetét fejezte ki az iskola minden dolgozójának, hogy a mindennapokban helyt álltak. Jó érzés töltött el bennünket, ahogy elsorolta a közelmúlt fejlesztéseit, az energetikai korszerűsítést, a munkagépek beszerzését, a most is zajló vizesblokkok felújítását, a tantermek felszerelését okostáblákkal, új padokkal, székekkel, a kollégiumi szobák és közösségi helyiségek bútorainak cseréjét. Ilyen nagyarányú fejlesztésre évek óta nem volt példa, éppen ezért köszönjük a Déli Agrárszakképzési Centrumnak, hogy elismeri munkánkat, amely alapja egy ilyen mértékű fejlesztésnek.
Egy közös koccintással, barátsággal, mosollyal kívánt Mindenkinek boldog, szeretetteljes karácsonyt és sikeres újesztendőt! Ezek után nem maradt más, mint a finom ebéd elfogyasztása, amelyet iskolánk dolgozói készítettek. Köszönjük!
Írta: Mózes Brigitta
Fotó: Lukács Andrea, Mózes Brigitta
A galériához kattintson a képre!

















