Immár a harmadik évadot kezdtük a Marótvölgye Színházzal. Az első előadás A padlás (Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter darabja) volt ma este. Most is, mint mindíg, csodálatos élményben volt részünk! Köszönjük a társulatnak, az Imre Sándor Szeretetszínháznak a nagyszerű előadást, a csodás játékot, a sok-sok érzelmet és humort! A közönség háromszor tapsolta vissza a színészeket. Az előadáson készült képek itt elérhatőek!
Gyönyörű novemberi napot választottunk arra, hogy az ősz színei mellett, iskolánk színes szakmai palettáját bemutassuk. A mai napon közel 120 érdeklődő nyolcadikos fiatal és szüleik látogattak el hozzánk, hogy tájékozódjanak szakmakínálatunkról.

Hamvas Béla halálának 50. évfordulója alkalmából ” Irodalmi borkóstoló”- ra hívta a helyieket és érdeklődőket a balatonmáriafürdői Andrássy Mária Közösségi Ház.

2018. november 8-9-én, a Nagykanizsai SzC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolában rendezték meg az idei Zala megyei pályaválasztási napokat, amelyen iskolánk is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. A kiállítás és szakmabemutató keretében megmutathattuk, hogy milyen piacképes szakmákat indítunk a következő tanévben.
A somogyszentpáli temető 2018. november 1.- én Mindenszentek napján. Képek: Bogdán László - HA3TBL

Október utolsó napján, a délelőtti órákban a Balaton északi partján akadt horogra egy akkor ponty, amelyet eddig még sosem hitelesítettek. Hoffer Dávidnak sikerült a csodálatos 30,10 kg-os halat kifognia, amellyel ő tartja a jelenlegi hivatalos balatoni pontyrekordot. Fotó:facebook.com/balatonihal

Változik a kompmenetrend november 5-től, a járatok óránként indulnak majd. A Balatoni Hajózási Zrt. utastájékoztatása szerint november 5-től a kompok Szántódrévből 7.00 órától 18.00 óráig, Tihanyrévből pedig 7.15 órától 18.15 óráig óránként indulnak.

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) közleményt adott ki arról, milyen problémákat észlel a Balatonnnal kapcsolatban. (A szöveget változtatás nélkül közöljük.)
Tegnap este már két szerelvény indult Felsőkakra Mesztegnyőről a nagy számban érkezett érdeklődővel, ahol fáklyák, mécsesek, forró tea és tábortűz várta utasokat. Miután megérkezett a második szerelvény elindultak a kirándulók Kak-pusztára, a temetőhöz.

A Kéthelyért Egyesület kezdeményezésére a Fancsi-vár és a területén fekvő zsidó temető rövid történetét tartalmazó tábla felállítására került sor az egykori Fancsi-várnál.

A Mesztegnyöi Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében idén augusztusban ismét kiránduláson vehettek részt a helyi gyerekek, szüleikkel közösen. Az úticél ezúttal a Bakonyi élménypark volt ahol érdekesbbnél-érdekesebb játékokat próbáltak ki a gyerekek.

Okos város azaz Smart City fejlesztéseket az elmúlt években több nagyvárosban indították el (pl. Budapest, Debrecen, Zalaegerszeg). A program keretein belül a települések kihasználva a technológiai fejlődést olyan eszközökkel segítik a településen élők életét, melyekkel biztonságosabbá, hatékonyabbá válnak a mindennapok.