
2018. szeptember 23-án, vasárnap délután 14 órakor a gadányi templomban Galambos Ferenc mesztegnyői plébános celebrált ünnepélyes szentmisét. A település idén ünnepli fennállásának 825. évfordulóját. Ebből az alkalomból, az istentisztelet végén, a gadányi gyökerekkel rendelkező Fábos-Landi Vivien egyik festményét adta át a templomi közösségnek.
A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése pályázaton 9 886 502 .- HUF nyert Somogyzsitfa, Szőkedencs és Csákány Községi Önkormányzatok Konzorciuma.

Somogy megye déli részén, 2018. szeptember 20-án már nyolcadik alkalommal került végrehajtásra a parlagfű légi felderítése.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2018. szeptember 23-án 16 óra 15 perckor egy férfi a Balatonberény előtti vízterületén éppen egy eresztőhálót húzott ki a Balatonból, amikor a halászati őrök tetten érték és értesítették a rendőrséget. A rendőrök az 53 éves helyi férfit a helyszínen elfogták és előállították a Fonyódi Vízirendészeti Rendőrőrsre, ahol orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Kaposvár, 2018. szeptember 23., vasárnap (MTI) - Ismét Vargáné Balatincz Krisztinát (független) választották polgármesterré a somogyi Kelevíz községben, ahol a képviselő-testület tagjait is megválasztották a vasárnapi időközi voksoláson - közölte a Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-t.
Ma Niklán ünnepélyesen átadták az interaktív méhészeti kiállítást. A TOP pályázaton közel 150 Mft.- támogatást nyert Nikla Község. A beruházás célja a település turisztikai vonzerejének növelése.

Évek óta visszatérő rendezvénye a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonának a torkos nap, amikor finom falatok készítésében vetélkednek a megyében lévő otthonok csapatai. Idén meghívást kapott a rendezvényre a kéthelyi Nyitott Klub tagsága is, miután a tavasz folyamán kapcsolatot létesített az intézmény a klubbal közös programok, események létrehozására. Az otthon lakói és a civil társaságként működő Nyitott Klub tagsága hosszú távú együttműködésre készül.

Folytatódik az M7-es autópálya felújítása Balatonvilágos és Zamárdi között, ezért péntektől nem lehet kihajtani Siófoknál az országhatár felé tartó oldalon.

Verőfényes napsütés, boldog gyerekek, vidáman tevékenykedő szülők, szőlő, dió, alma, körte, mogyoró és természetesen vadgesztenye! Minden egy helyen, az óvoda udvarán, egy jó hangulatú közös délelőtti tevékenységhez.

A Balaton nyugati medencéjéből érkezett három önkormányzattól visszajelzés, hogy az átlagosnál több a szúnyogcsípés, az üdülőrégió más térségéből nem, és a szakértők sem tartják indokoltnak újabb szúnyogirtás elrendelését a hamarosan várható lehűlésig.

A Balaton még mindig 22 fokos, és tart a nyár, a meteorológusok szerint azonban nem sokáig. Szombattól jön egy lehűlés, de aztán is lesz élet. A Balatonnál mindenképpen. Ilyenkor a legszebb horgászni, vitorlázni, sétálni a vízparton, és még ki tuja mit hoz az indiánnyár.

A Kulturális Örökség Napjai országos rendezvénysorozat alkalmából szeptember 15-én szombaton egy tematikus sétára várták a résztvevőket a Hollád melletti Bari-hegyen.