Szeptember 3-án újra megszólalt a csengő Szőcsénypusztán is, ahol 270 tanuló kezdte meg a Tóth Krisztina igazgatóhelyettes asszony által, hivatalosan is megnyitott 2018/2019-es tanévet.

“A balatonfenyvesi kisvasút 68 éve működik. Szeptemberben megkezdődik a főszakasz felújításának tervezése, és bízunk abban, hogy egy korábbi kormánydöntés nyomán pár éven belül ismét üzembe helyezik a fenyvesi kisvasút Csisztafürdőhöz vezető ágát is” – mondta Lombár Gábor polgármester a fenyvesi kisvasút napjának megnyitóján szombaton.

Megmozdult a föld tegnap délután Gyékényes közelében- derült ki a Magyarországi Földrengési Információs Rendszer honlapján közzétett adatokból. A földmozgás a Richter-skála szerint 3,1-es erősségű volt. Ilyen erősségű fölrengés ebben az évben nem fordult még elő Magyarországon.

Siófok, 2018. augusztus 28., kedd (MTI) - Az elmúlt öt évben legalább 50 százalékkal nőtt azoknak a vendéglátó egységeknek, borászatoknak a száma, amelyek egész évben nyitva tartanak - áll a borászok és vendéglátósok alapította Balatoni Kör közleményében.

2018. augusztus 25-én a Mesztegnyői Önkormányzat szervezésében került megrendezésre a Nyárzáró jótékonysági bál a helyi Művelődési Házban. Egy jó hangulatú, sikeres estét tudtatunk magunk mögött.
Ezzel a névvel hirdette meg idén júniusban az Axiál Kft. mezőgazdasági képzést folytató iskoláknak szóló háromfordulós versenyét, amelyre a szőcsénypusztai Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium is benevezett.

Balatonfenyves, 2018. augusztus 26. Szörfösök a viharos szélben a balatonfenyvesi strandnál 2018. augusztus 26-án. MTI Fotó: Varga György

2018. augusztus 15-21. között rendezték meg a XXXII. Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozót a Somogy megyei Mesztegnyőn.

Már tizenkettedik éve vigyáznak hazánk legnagyobb humanitárius szervezetének elsősegélynyújtói a balatoni strandolókra. Az idei szezonban összesen 304 önkéntes vett részt 18 balatoni strandon, ahol a legtöbb sérülést a kagylók okozták – áll a Magyar Vöröskereszt sajtóközleményében.
Tegnap véget ért a 32. Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó Mesztegnyőn. A résztvevő csoportok hagyományosan a település Augusztus 20 -i ünnepségén köszönnek el a házigazdáktól egy-egy produkció bemutatásával. Képek: Bogdán László - HA3TBL

Balatonboglár, 2018. augusztus 19. Közönség az osztrák Kruder & Dorfmeister duó koncertjén a Nagyon Balaton programsorozat keretében tartott Balaton Piknik rendezvényen a balatonboglári Gömbkilátónál 2018. augusztus 19-én. MTI Fotó: Varga György
A 32. Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó résztvevői ma délelött Kaposváron jártak és meglátogatták a Megyeházat. Képek: Bogdán László - HA3TBL