Tegnap rendezték meg nyolcadik alkalommal a Csülkös Ételek Főzőversenyét Somogysámsonban. Köszönöm a képeket Fekete Lajosnak!
2018. augusztus 17-én délután a Marcali Bajtársi Egyesület is részt vett a XXXII. Mesztegnyői Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozón. A Marcali Bajtársi Egyesület 1996 évtől, a Bajtársi Dalárda 2005 évtől részese ennek a nagysikerű, színvonalas, párját ritkító rendezvénysorozatnak.
Tegnap a megnyitót követően a találkozó résztvevői Molnár Vilmos mesterszakács és csapata által a " Királyi szakácsok nyomán - az Ételed legyen a gyógyszered" gondolat jegyében készült ebédet fogyasztották el. Ezt követően a kézműves foglalkozás kezdődött. Képek: Bogdán László - HA3TBL
Ma délelőtt Mesztegnyőn elkezdődött a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó. Idén már harminckettedik alkalommal rendezik meg a határon túli magyar fiatalok nagyon kedvelt programját. A 70 vendég a következő településekről érkezett: Léva, Szepsi - Felvidék – Szlovákia; ; Arad, Kémer, Kisiratos, Kárásztelek, - Románia; Horgos - Szerbia. Képek: Bogdán László - HA3TBL

A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium mezőgazdasági gépész tanulóiból verbuválódott „Somogyi Betyárok” csapat bejutott a 2018. augusztus 25-én, Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő gépész verseny döntőjébe, amelyet az Axiál Kft. támogat.
A hétvégén rendezték megy a hagyományos Buzsáki Búcsút. Idén is volt kiállítás, menettánc - a Baglas képviselte Marcalit - és persze, árusuk, vurslisok. Köszönöm a képeket Bogdán László - HA3TBL!

2018. augusztus 11-én, szombaton kerül megrendezésre a Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye a Harkány közelében található Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban.

Siófok, 2018. augusztus 7. Tűzzsonglőr a Samsara Jóga és Zenei Fesztiválon a Siófokhoz tartozó Töreki közelében lévő magánerdőben 2018. augusztus 6-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

2018. augusztus 4-én, szombaton az I. Bodrogi Vadulás elnevezésű program keretén belül nyitották meg a Frontvonal Haditechnikai Élményparkot, amely a második világháború időszakát mutatja be az ide látogatóknak.
Balatonberény, 2018. augusztus 3., péntek (MTI) - Felterjesztési jogával élve a kormányhoz fordul a balatonberényi képviselő-testület, kérve a madárriasztó hangágyúk használatának szabályozását - közölte Horváth László (független) polgármester pénteken az MTI-vel.

Vasárnap Balatonmáriafürdő Falunapja együtt lett megünnepelve a Mária Napok záró eseményével. Balatonmáriafürdőn hagyományosan ez alkalommal köszöntik az adott évben született újszülötteket, akiket bemutatnak a nagy nyilvánosságnak és átadják az település és az M7 Takarékszövetkezet ajándékát. A Fúvószenei találkozó zárókoncertjét Gájer Bálint előadása követte. Képek: Benczik Ildikó
Beindult a „nagyüzem” Balatonmáriafürdőn a Mária Napokon. Délután a a hagyományos vízi zene volt a fő attrakció, majd este a Mistery Gang és mindenki kedvence a Bierenjans. Beszéljenek a képek. Fotó: Bárczi Kata