
A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 9. évfolyamos tanulói számára megkezdődtek a szintvizsgák. A keddi napon a mezőgazdasági gépész szakmacsoport hallgatói adták számot felkészültségükről.

Megrendezésre került a „tavaszi zsongás” buli a Kéthelyi Széchenyi István Általános Iskolában a Szülői Szervezet közreműködésével. Az idei évben a szülők kicsit változtattak a programon és most játékos sportfeladatokkal tették színesebbé és vidámabbá ezt a délutánt.
A horvátországi Cazma településen tartották a magyar bor és gasztronómia napját. A rendezvényen Buzsák kézimunkákkal mutatkozott be, a Lengyeltóti Brass Band zenével, a Kéthelyi középiskolás tánccsoport tánccal képviselte hazánkat.
Levelet kaptam az éjjel, amiben egy segíteni akaró magánszemély arra kért, hogy tegyem közzé a következő bankszámla számot: Gombai Lászlóné 66900021-11005463. A néni háza lakhatatlanná vált a tegnapi tűzben Somogyzsitfán.

A Siófokon kezdődő, majd Balatonfüreden folytatódó 170. hajózási szezonnyitó ünnepségen több százan vettek részt. Az ünnepség részeként adták át a felújított "Siófok" nevű katamaránt. A küllemében és funkcionalitásában egyaránt megújult jármű a Balaton első teljesen akadálymentesített hajója.

A Mesztegnyő fejlődéséért Egyesület 2016. március 25.-én, immár harmadik alkalommal rendezte meg a piros tojás kereső versenyt a falu gyerekeinek.

Sikeres nyuszi váró ünnepséget tartottunk a Mesztegnyői Óvodában, melyre meghívtuk a szülőket, nagyszülőket.
Szaka Zsolt, a Marcali Hagyományőrző Ipartestület elnökének, természetjáró kedves barátunknak az előadását hallgathattuk meg tegnap este a Faluházban, aki a Marcali környékén kijelölt turistautakat mutatta be az érdeklődőknek.

Kéthelyi általános iskola tanulói, akik a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskolába tanulnak hangszeren, minikoncerttel örvendeztették meg a kéthelyi ovisokat. Ez egyben egy kis hangszerbemutató hangverseny is volt, ahol az apróságok közelről is láthatták, hallhatták a különleges hangszereket.
2016. március 19-én, nyolc intézmény részvételével, harmadik alkalommal megszervezésre került a balatonszentgyörgyi Művelődési Házban a „Prücsök” Gyermektánc Fesztivál.
Rövid időn belül a negyedik keresztet újították fel Gadányban.
Tavalyi évben kezdtek el húsvéti díszítést Kéthely központjában. Akkor közel 1200 db tojás gyűlt össze, amit fára akasztottak, és egy 1,5m-es óriás tojást helyeztek ki. Idén minden tekintetben növekedett a díszítés.