A hagyományoknak megfelelően, ma is megrendezik a mesztegnyői Faluházban az előszilvesztert. Ilyenkor a faluban működő civilszervezetek, egyesületek sütnek-főznek, esznek-isznak, beszélgetnek, és jól érzik magukat. Ma még az időjárás is segített ebben!

A Somogy megyei Öreglak általános iskolájának 50 hátrányos helyzetű diákja volt olyan szerencsés, hogy a K&H Biztosító jóvoltából idén karácsonykor megismerhette a Diótörő történetét, a MÜPA-ban.
Adventi készülődés keretein belül elkészült Kéthelyen az adventi koszorú, majd a falu karácsonyfája és a kültéri betlehem.
Az adventi időszak az év egyik legszebb, de egyben legmunkásabb időszaka is. Így van ez a mi iskolánkban is.
A Magyar Máltai Szeretet Szolgálat Mesztegnyői Szervezete a mai nap egy szerény élelmiszer ajándék csomaggal lepte meg a község rászorult családjait.
Karácsonyi énekekkel, versekkel és Márai Sándor szavaival teremtettek ünnepi hangulatot a Széchenyi Zsigmond Szakképző Iskola 9.A osztályos tanulói az iskola karácsonyt köszöntő műsorán.
Vasárnap délután tartották a Karácsonyi ünnepélyt Balatonújlakon. A helyi óvódás és iskolás gyerekek szerepeltek az árnyjátékban, melyben a kis Jézus születésének történetét mutatták be.

Böhönye Község Önkormányzatának Képviselőtestülete egy darab vákumsín készletet, valamint egy darab mindent vágó ollót adományozott a Böhönyei mentőállomásnak Karácsonyra. Az ott dolgozók köszönik az önzetlen felajánlást. Forrás: Tüske László állomásvezető
Péntek este tartották meg a falu karácsonyát Kéthelyen. Az adventi ünnepség kezdeteként egy kézműves vásárral várták a vendégeket, vásárlókat a szépen feldíszített művelődési ház udvarán.

Balatonmáriafürdőn pénteken ünnepélyes keretek között átadták az Arkánum Medhotelt, amely 524,5 millió forintból, 70 százalékos uniós támogatással épült meg, 14 új munkahelyet teremtve.

Siófok, 2015. december 16., szerda (MTI) - Alapjaiban veszélyezteti a Balatoni Viharjelző Obszervatórium munkáját, hogy engedélyt adtak egy magánépítkezésre a szomszédságában. Az Országos Meteorológiai Szolgálat fellebbezett az engedély kiadása ellen - tájékoztatta Horváth Ákos meteorológus, az obszervatórium vezetője szerdán az MTI-t.

Kaposi Mór Oktató Kórház Mosdósi Gyermek Rehabilitációs Osztályán fekvő gyermekeknek december 4.-én Mikulás napi Ünnepséget tartottunk.