
A Petőfi Kulturális Program keretében országszerte több városba is elviszi különleges produkcióját a Magyar Állami Operaház.
Tegnap este a Marcali Kiss László Városi Sportcsarnokban a Szép nyári nap - Neoton-musical - című előadást láthatták a Veres1 Színház előadásában.

A Művelődési Központ szervezésében, illetve a Kultkikötő és az Összpróba jóvoltából Marcaliba érkezik a kicsik egyik legkedvesebb meséjének adaptációja, a Bogyó és Babóca bábelőadás.
Tegnap kora este Ország László képzőművész, Átjáró című kiállítását nyitották meg a Kulturális Korzó, Kortárs Galériájában.

Június 7-én immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton legmeghatározóbb szórakoztató központjában, a siófoki Plázsban.

Június 27. és 29. között rendezik meg a 7. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivált Balatonalmádiban, ahol a színházi előadások mellett koncertek és családi programok közül is válogathatnak majd az érdeklődők – tájékoztatták a rendezvény szervezői az MTI-t.

Ismét Marcaliba hozza vándorszínházát a Déryné Társulat. A Lovagias ügy című tragikomédiát 2025. június 17-én 19 órai kezdettel láthatja a közönség a Művelődési Házban.

Július első hétvégéjén újra ízek, dallamok és élmények töltik meg Keszthely belvárosát.

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat 20 éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.

Életműdíjjal tüntette ki a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.

Cannes, 2025. május 13. Robert de Niro Oscar-díjas amerikai színész átveszi az életművéért neki ítélt tiszteletbeli Arany Pálma-díjat Leonardo DiCaprio amerikai színésztől a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nyitóünnepségén 2025. május 13-án.
A Marcali Múzeum és a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár ma rendezte meg Patak Márta: Simon, a boldog pap című könyvének bemutatóját.