
2017. 12. 08-án, pénteken Kaposváron rendezték meg a B 33 Kosárlabda Diákolimpia Megyei Döntőjét.
Tegnap 2017. December 09-én adott otthont a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont a NivoMed úszó egyesület Mikulás-váró Házibajnokságának.
Ma rendezik meg a Marcali Városi Sportcsarnokban a BHÍE - Pályaíjász Terem OB Kvalifikációs versenyt. A nagy számban megjelent versenyzők még délután is versenyeznek. Képek: Tomisa Bálint
2017.december 09-én már 24.alkalommal rendezte meg a Siófoki Budoka SE a Mikulás Kupát a régió kyokushin karate klubjai számára, amelyen most is együtt indultunk a siófoki, enyingi, balatonvilágosi és kőröshegyi klubok karatékáival.

Tegnap rendezte a Balatoni Úszóiskola 3. alkalommal a hagyományos Mikulás Kupa elnevezésű úszóversenyét, ahol az MBÚSZ SE csapata 25 fővel képviseltette magát. A versenyen közel 100-an versengtek a különböző színű érmekért és az oklevelet érő helyezésekért.

Igaz az edzést megzavarva, de kora este megérkezett a Mikulás az MVFC legkisebb focistáihoz is. Mindenki megkapta a jól megérdemelt kis csomagját (egészen véletlenül virgácsok is kerültek bele), amikért egy szép közös énekkel örvendeztették meg a Mikulást, és megtisztelték, hogy egy közös képre összeálltak vele.

2017. december 3-án Siófokra utazott az MVSZSE Küzdősport Szakosztálya. A Magyar Grappling Szövetség, a Magyar Brazil Jiu-Jitsu Szövetség és a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség közös rendezésében Szekeres Ákos, Varga Levente és Sós György mesterek tartottak földharc (Ne Waza) szemináriumot, melyen szakosztályunkból kilenc fő vett részt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével két szövetség elnöke is: Kovács Gábor (MGSZ) és Dr.Gulyás Richárd (MSJJSZ).

A héten nem lesz forduló a bajnokságban mert a Berzsenyi Gimnázium szalagavatója lesz a Sportcsarnokban. Az őszi zárófordulót december 16 -án játsszák majd le a csapatok.

Budapest, 2017. december 5. Diákolimpia® országos döntők, Európai Diáksport Napja, ISF Iskolai Úszó VB – csak néhány a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idei kiemelt rendezvényei közül. A nagy lélekszámú események lebonyolításában és megszervezésében nagy segítséget jelentettek az önkéntesek. December 5-én nekik mond köszönetet az MDSZ.

Az MKSZ honlapján kijavították a technikai hibát és felkerült a hiányzó Marcali – Nagyatád mérkőzés jegyzőkönyve és végleges a tabella is. Egy rövid értékelés a nagyszerű eredményt elért marcali lányokról.

Először hazai pályán fogadtuk a kaposvári Monok SE csapatát akiktől az odavágón 20 pontos vereséget szenvedtünk. Ezen a meccsen sokkal jobban kezdtünk, sikerült gyors támadásokat vezetnünk és az ellenfél magas embereit is jól fogtuk.

Az U-13-as marcali leányok csoport elsőként térhettek haza a mai egerszegi forduló után. A jó képességű vonyarcvashegyi csapat elleni fordulatos találkozón döntetlen eredményt értünk el.