Eredményes volt a november második hétvégéje az MVSZSE Küzdősport szakosztályának. Két versenyhelyszínen mérkőztek a marcali ju-jitsus sportolók:

Nagyszerű győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit a Marcali VFC felnőtt csapata a Nagybajom ellen győzött és nagyon értékes három pontot szerzett. A csapat folytatja a felzárkózást és már 5. a bajnokságban! Gratulálok! Következik idegenben a 15. Segesd. Kötelező győzelem!

Sajnos újabb kettős vereség a kézilabda NBI/B –en. A Pénzügyőr otthonában játszottunk a szombaton és vereséget szenvedett a felnőtt és a junior is. A hétvégén a Kozármisleny jön a bajnokság 9. fordulójában.

Az NBII 4.fordulójában a célkitűzésünk egy minimális arányú győzelem volt, ami azért tekinthető reálisnak, mert az asztalokhoz ült sakkozók Élő-pontjaik szerinti arány 6:6 volt.
Ma folytatódott az U13 –as kézilabda bajnokság. A marcali lányok Csurgón jártak. A vendéglátókat 34-7 arányban legyőzték. Gratulálok!

Szombaton Balatonbogláron kezdte el a bajnoki szezonját a Marcali VSzSE leány U10 korosztályos csapata.

Péter Csaba készített képeket a tegnapi, megyei kiemelt Bozsik tornáról, amit Barcson rendeztek az U11 és U13-as korosztályoknak. Az edzők elmondása szerint ügyesek voltak a fiatalurak.
A női kézilabda junior bajnokságban egy ponttal állt előttünk a Pénzügyőr junior csapata. Nagyon szerettük volna megnyerni ezt a meccset, hogy folytatódjon a győzelmi sorozatunk.
A női kézilabda felnőtt bajnokságban a középmezőny élén álló Pénzügyőr SE ellen játszott ma Marcali VSZSE csapata. Egy fordulatos, küzdelmes mérkőzésen vesztettünk, amit nem érdemeltünk. A Kőér utcában mindig lejt a pálya, de amit ma velünk műveltek a bírók az alig minősíthető.
A bajnokságban élen álló Nagybajom ellen mérkőzött a Marcali U 19 –es csapata és vereséget szenvedett. Köszönöm a képeket Tomisa Bálintnak!
Már a 9. forduló volt ma Marcaliban a Kozma Andor utcában az U16 Berek csoportjában. A csapatunk biztos győzelmet aratott és továbbra is magabiztosan nagy fölénnyel vezeti a tabellát! Gratulálok! Köszönöm a képeket Tomisa Bálintnak!
Az U7 és az U9 korosztálynak volt ma tornája. Kőrösi Bandi telefonban elmondta, hogy jól szerepeltünk és ügyesek voltak a fiúk! Köszönöm a képeket Tomisa Bálintnak!