
A tavalyi bronzérmes Decs cspatához utaztunk az NBII-es bajnokság 3.fordulójában. Mind a 12 táblán magasabb ÉLő-pontú sakkozókkal vártak bennünket, játékosonként 100-200 pont különbséggel.

A felnőtt csapatunk ismét vereséget szenvedett hazai pályán. Következik egy újabb hazai mérkőzés. Ez alkalommal a Győr második csapata lesz az ellenfelünk. Aztán két hét szünet a bajnokságban, és november 7 –én a Pénzügyőr ellen folytatjuk idegben.

A Lelle – Nagyatád mérkőzés október 21 –én lesz lejátszva, de az eredmény nincs befolyással a Marcali VFC helyére a Megye I. –es tabellán. 19 pontunk van, és ezzel a 8. helyen állunk, csak 3 ponttal elmaradva a 21 pontos 4. helyezettől. Következik a október 24 –én itthon a Magyaregres. Következő ellenfelünk 2 ponttal elmaradva követ minket a tabellán.
Ma kezdődött az U9 korosztály bajnoksága. Az első tornát Marcaliban rendezték. Leányaink két mérkőzést megnyertek egyet elvesztettek. A Siófoktól kaptunk ki, van még mit bepótolnunk, megtanulnunk. Ma egy jobb csapat volt a Siófok, bízom benne legközelebb már nehezebb ellenfelek leszünk.
"Marcali Város Nyílt Egyéni Sakkbajnoksága 2015" rapidversenyt rendezte meg a Marcali VSZSE Sakkszakosztálya a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában, ahol 78 fő ült a sakkasztalokhoz.
Egyesületünk első alkalommal rendezett 40 célos vadászíjász versenyt, melynek a Lóki Csárda és környéke adott otthont.
Ma is kikapott a felnőtt, de remekelt a junior. A mérkőzésen ismét szerepet kapott a serdülőből feljátszó Gaál Milla, és Hajdu Henrietta, mind a ketten bedobták az NBI/B –s pályafutásuk első gólját! Gratulálok!

Cserejátékos nélkül tudott kiállni a Marcali VFC ma a Balatoni Vasas ellen. Sajnos vereséget szenvedett csapatunk.
Újabb vereség, képtelenek vagyunk győzni. Az első félidőben 6 góllal is vezettünk. Következik a Győr II. jövő szombaton itthon.

Idegenben szerzett újabb három pontot a Marcali VFC. Ezzel megerősítette a helyét a középmezőnyben. Következik itthon a Magyaregres. Gratulálok a győzelemhez!
Ma végre volt mérkőzés is a Kozma Andor utcában. Ahogy feltételeztem, a Balatonkeresztúr komolyan veszi az utánpótlás bajnokságot és megjelent csapatával a mérkőzés helyszínén.

Eredmények: Mini Sport Büfé – Puma FC 1-1; Öregfiúk – Teniszválogatott 3-4; Tó Bisztro – Meiszterics Autósiskola 5-2; DolceVita Presszo – Zöld-Zóna 3-3; Kék Hold – Jóbarátok 3-0; Szabadnapos: Fiat Gadácsi