Szerdán a ZTE KK csapatát fogadta junior kosárlabda csapatunk. Az első negyedben jól tartottuk magunkat, 15:15 volt az eredmény. Ellenfelünk védekezést váltott, amire nem tudtunk válaszolni, így fokozatosan nőtt a különbség a zalaegerszegiek javára. Kovács Botond ponterős játéka, és védőmunkája is dicséretet érdemel vereségünk ellenére.

Pénteken Balatonlellére utazik a Marcali VFC U14 –es labdarúgócsapata. Este a Marcali Amatőr Teremlabdarúgó Bajnokság IV. fordulója következik.
Csurgón járt tegnap a serdülő csapatunk, és magabiztos jó játékkal győzött a hazai csapat ellen. Gratulálok lányok!

Magyar Kupamérkőzést játszott tegnap csapatunk az NBII – es Csurgóval. A döntetlen az alacsonyabb osztályban játszó továbbjutását jelenti a harmadik fordulóba.

Szombaton rendezték Pécsen a hagyományos Hullám Kupa elnevezésű úszóversenyt, amelyet a nagyobb korosztályok számára rendeztek. Marcaliból Tasnádi Martin és Arany Barnabás volt jelen a mezőnyben.
Továbbra is csak két pontunk van a bajnokságban. Nem sikerült a győzelem. „Örömünkre” az Érd több NBI –es játékossal megerősítve érkezett. Volt esélyünk, de elszúrtuk.
A Szombathelyi Haladás helyett került be a nyugati csoportba, a 2015/2016 évi bajnokságba az NBI – es Érd második csapata. Ma mérkőztünk sok év után először az érdiekkel. Junior csapatunk nagyszerű játékot produkálva győzött! Gratulálok!
Hétvégén, Móron rendezték az Ezerjó Kupa elnevezésű úszóversenyt, amelynek a Wekerle Sándor Szabadidőközpont 6 pályás medencéje adott otthont.

Szombaton Kaposváron játszottuk a kosárlabda u12 első fordulóját. Csak helyenként tudtuk megvalósítani a kosárlabda alapelemeit melyhez jókora figyelmetlenség is párosult ezért most két vereséggel zártunk.
Ma Nagyatádon folytatódott az Országos Gyermek Kézilabda Bajnokság, az U13 –as korosztályban. Két Siófoki csapat volt a feladat a Marcali VSzSE leányainak.

Megfordult a fejemben, hogy megvárom a Marcali - Balatonlelle U16 mérkőzés kezdetét, és amikor készült néhány kép csak utána megyek Nagyatádra a kézilabdás lányok után. Szerencsére nem maradtam itthon, így láttam egy szenzációsan jó győztes meccset a lányoktól.
