Tisztelt Kerekesek! Közeledik a bringás szezon vége, ezen alkalomból a Marcali KSE bringatúrát szervez. Sok éves hagyományunkhoz híven neki ugrunk az év utolsó Balaton karikának.
![]()
Az NBI/B –s kézilabda csapatunk mérkőzése elmaradt a hétvégén a Nemzeti Kézilabda Akadémia ellen. A NEKA kérte a halasztást minden csapatának, egy bakteriális fertőzés okozta tömeges megbetegedés miatt, a hétvégén fertőtlenítés volt a csarnokban és a kollégiumban.

Természetesen nem szakad meg a hagyomány, idén is megrendezésre kerül Marcali Város Nyílt Egyéni Sakkbajnoksága. A verseny célja: versenylehetőség biztosítása felnőtt és ifjúsági sakkozók számára. A versenykiírás itt letölthető!
A Somogy megyei kiemelt U11 –U13 labdarúgó utánpótlás torna volt ma Marcaliban a Sport utcai stadionban és az edzőpályán.

Tegnap rendezték Keszthelyen a II. Somogy és Zala megyei régiós körverseny 1. fordulóját, ahol a Balatoni Úszóiskolával karöltve részt vettek a Marcali és Balatoni Úszó- és Szabadidő S. E. ifjú úszói is. A lelkes csapat számos éremmel és értékes helyezéssel gazdagodott a verseny után.

Természetesen nem a csapatunk játékosai tehetnek róla, hogy a csoportbeli mérkőzéseik lassan nevetségessé válnak! Ők sportemberhez méltóan edzenek, és ha pályára lépnek, akkor megtisztelik ellenfeleiket azzal, hogy komolyan veszik a mérkőzést. És nem a Fonyód pályára lépő játékosai tehetnek arról, hogy nyolcan voltak. Talán a SLASZ verseny bizottságának kéne jobban tevékenykednie és a való élethez alakítania a szabályokat! Attól, hogy négy csoportba szervezik a 16 éves korosztályt, még nem lesz több focista!

Lentiben jártak a Marcali VSZSE serdülő leány kézilabdásai. Az Országos Serdülő Bajnokságban eddig hibátlanul szerepelő csapatunk sajnos megbotlott és kikapott a vendéglátóktól.
A Somogyvár volt a Marcali VFC ellenfele ma délután a Sport utcában. Győzött az ifi és a felnőtt csapat is! Gratulálok!
A Gadányi testvérek egyéni úszóként (egyesületen kívül) is jól szerepeltek Keszthelyen. Hédi, aki még csak négy éves, azaz 2011-es születésű a 25m hátúszásban II. helyezést ért el.
Ma van a Marcali Városi Sportcsarnokban a kézilabda Gyermekbajnokság U13 -as korcsoportjának marcali fordulója. Leányaink két mérkőzést vívtak a két csurgói csapat ellen, s mindkettőt nagyarányú fölényes győzelemmel zárták. Gratulálok a csapatnak és edzőjüknek, Gergely Líviának!
Eredmények: Zöld-Zóna – Öregfiúk: 2-2; Fiat Gadácsi – Tó Bisztró: 4-1; Meiszterics Autósiskola – Teniszválogatott: 2-6; Jóbarátok – Mini Sport Büfé: 0-13; Kék Hold – DolceVita Presszó: 0-3. Szabadnapos: Puma FC. A képek az első mérkőzésen készültek!
![]()
Ma (péntek) kezdődött a Marcali Városi Teremlabdarúgó Bajnokság, a Marcali VFC U14 –es csapata fölényesen győzött a bajnokság harmadik fordulójában is.