Augusztus 4.-én rendezték Fadd-Domboriban a Fornetti Magyar Nagydíj XXIX. SportTolna Triatlon Fesztivált, amely egyben utánpótlás ás felnőtt országos bajnoki is volt.
Rekkenő hőségben közel 1000 versenyző indult a korcsoportonként különböző hosszúságú távokon. Az ifjúságiaknál a lengyel, cseh és szlovák válogatott versenyzők is erősítették a mezőnyt.
A Marcali és Balatoni Úszó és Szabadidő SE versenyzői szépen teljesítettek. Az úszó számokat a Duna holtágában rendezték, ahol egymással és a hínárral (meg a kacsákkal) megküzdve a partot érés után a kerékpár következett.
Miskolcon rendezték meg a Gyermek Úszó Országos Bajnokságot július 25-27. –én. A versenyre 3 gyermek teljesítette előzetesen a kívánt szintidőt és ezzel kivívta a részvételt a bajnokságra.
A Marcali és Balatoni Úszó- és Szabadidő S.E. sportolói ezúttal is kitettek magukért a rendkívül népes mezőnyben, ahol mindenkinek sikerült egyéni csúcsot úsznia. Külön említést érdemel Papp Dániel, aki 100 m pillangón beverekedte magát az első 20 versenyző közé.
A balatonboglári Urányi János Sport és Szabadidőközpontba jártam ma délelőtt, sajtó tájékoztatóra hívtak abból az alkalomból, hogy megkezdte a munkát az első évfolyam Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián. Már folyik a sportszakmai munka, ottjártakor a lányok edzésén is készítettem néhány képet.
A megjelent újságírókat a település polgármestere Mészáros Miklós köszöntötte majd Mocsai Lajos, az Akadémia főigazgatója és Szabó György létesítményigazgató sajtótájékoztató keretében számoltak be az indulás tapasztalatairól, vázolták az Akadémia céljait. A Sportcsarnok a 2013/2014-es tanévben induló Nemzeti Kézilabda Akadémia központja.
Iszonyú meleg volt a Sport utcai pálya füvén ma kora este. Bozsó Ferenc irányításával készült a Marcali VFC felnőtt csapata. Az edzést követte egy mérkőzés az U21 –es csapatnak - szerintem nincs a fiúk között egy 20 éves sem, inkább fiatalabbak – a Tapsony ellen. 1:0 arányban vezettünk, amikor eljöttem.
A Ferivel megbeszéltem, hogy a következő héten, beszélgetünk a szezonkezdés előtt álló csapatról. A lezárult átigazolási időszak történéseinek ismeretében egy kis esélylatolgatásra is kérem majd.
Augusztus 3-án Szlovéniában, Lendván járt az egyesületünk íjásza József Richárd.
Az ott megrendezésre került Haladás Kupa II. fordulóján, Ricsi a tőle megszokott kiváló 94 százalékos teljesítménnyel állhatott a dobogó legfelső fokára. Az elérhető 560 pontból 532-őt sikerült megszereznie.
A versenyt megelőzően Richárd egy utánpótlást nevelő íjásztáborban vett részt, melyet Molnár Ferenc, „Midesz" Európa bajnokunk szervezett. Későbbiekben edzőként is segíti „Midesz" a Ricsit, hogy akár a Magyar válogatott tagja lehessen.
A szezon előtti alapozást végző Marcali VSZSE kézilabda csapata hétfőtől már kiegészült a felnőtt korú játékosokkal. A juniorok már két hete alapoznak, mától a felnőtt keret is megkezdte a munkát. Balogh Bea jó néhány juniort behívott a felnőttek közé. Nekik már napi két edzés van.
A felnőtt csapatnak és a junioroknak is lesz Siófokon, illetve Nagyatádon felkészülési torna. ( Siófok 08.19-20; Nagyatád 08. 24-25)
Csak az elmúlt év országos második helyezett Balatonboglár győzte le lányainkat a Nagyatádon megrendezett Strandkézilabda kvalifikáción. A két vereség közül az első csak szétlövést követően következett be, - majdnem győztünk -, a másodiknak is egy számomra vitatható bírói ítélet következtében nem lett 1-1 a nyert félidők száma ... ki tudja, hogy mi következett volna.. . Egyébként hat győzelem, két vereség a két nap mérlege. Iszonyatos melegben a mi drága Dudink - Gácser Klaudia vezérletével győzött a rutin ellenünk.
Pénteken és szombaton a tapolcai sportcsarnokban nagy melegben tartották a Csobánc kupa gyermek sakkversenyt. Tapolca a sakk utánpótlás rendkívül sikeres fellegvára, rengeteg sokat dolgozó, országosan is eredményes kis sakkozóval. A meghívásos versenyen az „a" és „b" csoportban 8-8 gyerek a „c" csoportban 16 gyermek versenyzett. A szervezők kissé alábecsülték az MVSZSE kis sakkozóinak játékerejét, ezért Király Lillát a „b" csoportba, Tombor Mátét a „c" csoportba sorolták. Ha már így történt Lilla veretlenül 7/6 megnyerte a „b" csoportot, Máté pedig hibátlanul 8/8 a „c" csoportot és a három kupából kettő így Tapolcáról is Marcaliba került.
Alaposan átrendezte a labdarúgó szövetség vezérkara a korosztályokat. A felnőtt csapat mögött az U21, majd az U18 következik, a cél egyértelmű minél több játékosnak lehetőséget adni a játékra. A felnőtt keretben kevesebbet játszóknak – ha korban még megfelelnek - több játéklehetőség. Azzal hogy megemelték az ifi - nevezzük inkább junior - korosztályt a fiatalabbak is előrébb léptek. Az elmúlt szezonban ezüstérmes U16 –os csapatunk is feljebb lépett és ebben a szezonban az U18 –as korosztályban szerepel. Ma délelőtt a Kozma Andor utcai sporttelepen kerestem meg a fiúkat és edzőjüket ifj. Kiss Lajost.
A Zalakomár ellen mérkőzött ma a Marcali VFC labdarúgó csapata a bajnoki szezonra történő felkészülési mérkőzések sorozatában. A Sport utcai stadionban 3:1 –es félidőt követően 5:1 arányban győzött a csapatunk. A következő mérkőzés idegenben Böhönyén lesz szombaton 18 órakor. (A második félidőben már egy kicsit sötét volt ... bocs a képek minőségéért!)
Lassan véget ér az átigazolási időszak, Bozsó Ferit a Marcali VFC igazolásairól kérdeztem.
Már a lengyeltóti elleni győztes mérkőzésen is játszott Somogyi Viktor a csapatunkban. Mit kell tudni a fiatalemberről?
Ma délelőtt a Noszlopy Iskolában találkoztam a 9 éves korosztály kézilabdás lányaival. Örömömre huszonöt leányzó készül az Országos Gyermek Kézilabda Bajnokság és a Diákolimpia küzdelmeire. Délelőtt a Noszyban délután a Csarnokban készülnek a gyerekek.
Balogh Piroska elmondta hétfőtől már a 10 éves korosztálynak is kezdődik a munka.