Skip to main content

Újabb késedelem a szennyvíz beruházásnál …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. február 20. Csütörtök, 12:35

capture-20140220-122600

Ma délelőtt adott tájékoztatást Dr. Sütő László arról, hogy a felmerült jogi problémák miatt, a kivitelezői szerződés nem kerül aláírásra a közbeszerzésen győztes Strabag - A-Híd konzorciummal.

Sütő László elmondta:

"A beruházással alapvető probléma van. De ez nem jelenti azt, és ezt szeretném kihangsúlyozni, hogy nem készül el a munka. Nagy valószínűséggel a befejezési határidő sem változik, a kezdés időpontja tolódik ki körülbelül május végére.

Az ok pedig a következő. Az arra hivatott szervek mindenvizsgálatot elvégeztek, - értem alatta az irányító hatóságot és mindazokat, akiknek kontrolálni kell a pályázók megfelelőségét -, mégis az utolsó egyeztetésnél kiderült a nemzeti Fejlesztési Programirodánál, hogy a nyertes pályázó egyik alvállalkozójánál olyan kizárási ok áll fenn, ami miatt nem lehet győztest hirdetni, tehát eredménytelen a mostani pályázat.

Azt is hozzá kell tenni - védendő azokat, akik a különféle minőségbiztosításokat végezték, akik nem mi vagyunk (!) hanem a kormányzati szervek -, hogy akkor amikor a vizsgálatot elvégezték a kizáró ok még nem állt fenn.

A kizáró ok az február 11 –én, vagy egyes értelmezések szerint január 23 –án keletkezett. Egy biztos, hogy a mi tudomásunkra február 11 –én jutott.

Innentől két lehetőségünk van. Az egyik, hogy aláírjuk a kivitelezői szerződést és vállaljuk annak a kockázatát, hogy akár a Számvevőszék, akár az Európai Unió ellenőriz minket, és megállapítja a szabálytanságot, akkor kamatokkal együtt vissza kell fizetnünk a közel 2 Mrd forintos támogatást, vagy abba bízunk, hogy hátha nem ellenőriznek.

Én azt gondolom, hogy ezt a kockázatot nem lehet felvállalni. Mi a második lehetőséget választottuk, és eredménytelenséget hirdettünk, ahogyan ezt tegnap megtette az erre hivatott gazdasági bizottság. Egyúttal kiírtuk az új pályázatot a kivitelezésre.

A Nemzeti Fejlesztési Programirodától egyértelmű ígéretet kaptunk, hogy aktív közreműködésük mellett a határidőket a lehető legminimálisabbra leszállítják. Tehát ott ahol van az eljáró szervnek egy hónap lehetősége az engedély kiadására, az kifogja adni 3 nap alatt, gyorsított eljárásokkal.

Ha kiírásra lesz újabb jelentkező - márpedig miért ne lenne - hiszen a kiíráson nem módosítunk, betű szerint az fog megjelenni, mint korábban. a fővállalkozó minden bizonnyal pályázni fog.

Annyi fog változni, hogy a várt márciusi kezdés helyett, május 10-20 között kezdődik majd a munka.

Természetesen ennek feltétele az, hogy újra legyen pályázó - bízunk abban, hogy lesz – és minden szükséges eljárást a lehető leggyorsabban megtudjunk csinálni. Ez egy nagyon feszített, erőltetett munkamenetet igényel majd az apparátus azon dolgozóitól, akiinek ez feladata lesz.

Azt gondolom, hogy nem dönthettünk másképpen. Nem vállalhatja fel a város annak a kockázatát, hogy egy esetleges ellenőrzés, egy vizsgálat eredménye képen 2 Mrd forintot keljen kamatostul visszafizetni."

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb