VÁROSUNK

IMG 2132

A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja 2016. december 2-án tartotta évzáró nagyrendezvényét a GYÉK-ben. Ünnepségüket megtisztelte jelenlétével Dr. Sütő László Marcali, Szabó István Csömend. polgármestere és Hakl Zoltán Nikla alpolgármestere.

 

Továbbá Málovics Józsefné „Egerszegi Alapítvány” elnöke, és a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületétől Dr. Hegedüs Lajos elnök, Bruncvig Márta titkár és Végh János tiszteletbeli titkár, több kedves munkatársával és a megyében működő körzeti testvér csoportok vezetői és képviselői.

 

A nagy számban (180 fő) megjelent tagságukkal együtt ünnepeltek a Marcaliban és Csömenden működő helyi civil szervezetek vezetői, meghívottjai.

 

A köszöntések sorát Dr. Hegedüs Lajos elnök úr kezdte, amit Dr. Sütő László polgármester úr folytatott. Mindketten hangsúlyozták a helyi civil összefogás, közösség teremtés és mindezek folyamatos támogatásának, fenntartásának fontosságát, melyet kiemelt feladatuknak tekintenek.

 

A Csoportot köszöntötte még Málovics Józsefné Alapítványuk elnöke, aki szintén támogatásáról biztosította a tagságot, megköszönve egyben a vezetőség és Salamon Györgyné Magdika fáradhatatlan és önzetlen munkáját.

 

Ezt követően Salamon Györgyné külön köszöntötte Magyar Jenő a tagság nevében, Gazda Ferencné a FŐNIX Somogyi Nagyasszonyok Egyesülete nevében, és több helyi civil szervezet és megyei csoport jelenlegi és tiszteletbeli vezetője.

 

Ünnepi műsoruk a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola hatodikos tanulói lelkes, színvonalas és életörömöt sugárzó néptánc előadásával kezdődött, vezetőjük és tanítójuk Kiss Katalin és Takács Gáborné Gazdag Edina tanárnők.

 

A meghitt ünnepi hangulat megteremtése saját csoportjuk irodalmi színpadának egyben énekkarának köszönhető, kiknek felkészítését Takács Vendelné Márti irányította, és az adventi versek előtt a „Mozgáskorlátozottak éneke” című saját költeményét adták elő az eredetileg Seress Rezső - „Szeressük egymást gyerekek” dallamára énekelve.

 

Az est folytatásaként hagyományosan finom vacsora, Tislér Istvánnak köszönhetően jó zene, tánc és baráti beszélgetés következett.

Tisztelettel:

Salamon Györgyné
Körzeti csoportvezető

 

Fotó: Németh László

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.