Fő tartalom átugrása

Horvátkúti „Szeretet Est”

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2020. december 19. Szombat, 19:05

IMG 20201219 150307

Ez évben a Veszélyhelyzeti Szabályok nem tették lehetővé a szokásos horvátkúti „Szeretet Est” megrendezését, csak a boldog emlékezést, a negyedik, a „szeretet” gyertya lángjának fellobbanását.

 

 

A negyedik gyertya – melyet, Tilkné Szabó Judit gyújtott meg – meggyújtásakor a jelenlévők gondolata vissza kalandozott a korábbi évek szeretet estjeire, a Bajtársi Dalárda feledhetetlen karácsonyi műsoraira, Gál Enikő verseléseire, a meghitt hangú beszélgetésekre, a helyi, ügyes kezű asszonyok finom házi készítésű édességeire, a szerény, a település lakóit érintő szeretetteljes ajándékozásra, mely idén sem maradt el.

 

A képviselői köszöntő után Tölgyesi Dávid plébános a karácsonyi kultúrkör lényegéről és üzenetéről beszélt a jelenlévőknek. Egy kínai császár, a szobrász és „fában” rejlő tigris szobor történetén keresztül mutatta be az önzetlen a lényeglátó ember boldog életét. Továbbá beszélt arról mit jelent az emberek számára Jézus eljövetele, az a szeretet és tanítás melyet elhozott a földi halandóknak, megszületésével és a földön töltött életével.

 

Lőczi Jenőné erre az alkalomra lélekemelő dallamokra tanította be a horvátkúti asszonyok alkalmi kórusát, hogy megörvendeztessék a jelenlévőket, az együtt imádkozókat.

 

Dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselő köszönetet mond, Dr. Sütő László polgármester úrnak, Dr. Gerencsér Árpádnak, Horváth Zoltánnak, Lutor Árpádnak, Mohari Zsoltnak, Tölgyesi Dávid plébánosnak, DEH Magyarország Kft.-nek , a Mikulás, az adventi, a karácsonyi és a karitatív rendezvények önzetlen támogatásáért.

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb