Az én Marcalim - Emberek, akikre jó visszaemlékezni
Emberek, akikre jó visszaemlékezni
Iván atyával vallási kérdésekben aligha gondolkodhattunk egyformán. Én meg sem vagyok keresztelve. Mégis rendkívül művelt, tisztességes embert ismertem meg benne. Ő kezdeményezte a találkozásunkat, később hosszú interjút készítettem vele.
Egyszer egy templomi szertartáson a püspök kemény szavakkal illette a fotósokat. Én is ott voltam. A szertartás után Iván atya felhívott, nehogy megbántva érezzem magam. Nem neki kellett volna magyarázkodnia, mégis fontosnak tartotta.
Szívesen emlékszem Kiss Lacira, Ivusza Pista bácsira, Kis-Dörnyei Lászlóra, Szilóra és sok más emberre. De nemcsak az ismert személyiségek formálták Marcalit: a tanárok, az egészségügyi dolgozók, a parkokat gondozók, a rendezvényeket szervezők és a jó szomszédok is.
A marcali emberek
Marcali 2027-ben ünnepelheti várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulóját. Korábban nagyközség volt, sokáig mezőgazdasági jelleggel. A házak mögött földek húzódtak, és még a belső részeken is tartottak állatokat.
A honvédség, majd az ipar és a városi intézmények fejlődése sok új embert hozott ide. Katonák, családtagjaik, munkát keresők, környékbeli településekről érkezők. A honvédség távozásakor ismét változott a lakosság összetétele.
Én magam is ideköltöző vagyok. Sokfelé jártam az országban, és nem mindenütt éreztem ugyanolyan fogadtatást. Marcaliban viszont soha nem tapasztaltam, hogy idegenként kezelnének. Talán azért is, mert a város évtizedeken át hozzászokott az újonnan érkezőkhöz.
A „gyüttment” szót ismerték, de rám nem használták.
Ma is élhető kisvárosnak tartom Marcalit: tiszta levegővel, sok zöldterülettel, fontos intézményekkel. Természetesen vannak problémái. Az én benyomásom mégis az, hogy míg sok más településen csökken a lakosság, nálunk inkább stagnál, sőt időnként minimálisan emelkedik. Azt is tapasztalom, hogy ma is költöznek ide más településekről.
Azt, hogy mit jelent egy közösséghez tartozni, egyszer különösen erősen megtapasztaltam.
