
Általában napos időre számíthatunk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett, de helyenként időszakosan erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, illetve estétől nyugat felől felhősödés kezdődik.

Késő este kapta el észlelőnk ezt a viszonylag ritka, magaslégköri jelenséget.

Budapest, 2024. július 18., csütörtök (MTI) - Pénteken és vasárnap napos, meleg idő lesz, de szombaton előbb a Dunántúlon, majd később a középső országrészben is felhős idő várható, néhol esővel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

Napos idő várható általában kevés gomolyfelhő mellett, de a középső országrészben egy összeáramlási zóna mentén, valamint a déli és keleti határvidéken időnként több lehet a gomolyfelhő.
A Balaton átlagos vízállása szerdára – a vizugy.hu adatai szerint – újabb egy centiméternyivel csökkent, jelenleg 115 centi. Ez jónak számít július közepén.

Általában sok napsütés várható - főként az ország keleti felén, kétharmadán - erőteljes gomolyfelhő-képződéssel.

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható és a déli óráktól főleg a középső országrészben számítani kell záporok, zivatarok kialakulására.

Napos időre számíthatunk általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Helyenként - elsősorban az északkeleti, keleti országrészben - zápor, zivatar előfordulhat, utóbbiakhoz intenzív csapadékhullás, erős, esetleg viharos széllökés is társulhat.

Budapest, 2024. július 14., vasárnap (MTI) - Jövő héten napos, meleg idő várható, néhol zivatarokkal, a hőség a hét elején tetőzik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Délelőtt többnyire napos idő várható kevés felhővel, majd a déli óráktól nagyobb eséllyel a Duna vonalában, illetve attól keletre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és főleg arrafelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására.

Ma délután a Tisza vonalában, a Tiszántúlon helyenként alakulhatnak ki zivatarok, ezzel együtt pedig a Dunántúlon egyre több helyen lehet számítani előfordulásukra nyugat, délnyugat felől.

Budapest, 2024. július 13., szombat (MTI) - A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. hat vármegyére vasárnap éjfélig a hőség miatt. Jelezték azt is: vasárnap az egész országban nagyon erős UV-B sugárzás várható, és a hétvége mindkét napján kialakulhatnak helyenként zivatarok.