Fő tartalom átugrása

Lezárt akták …

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. május 02. Szombat, 09:13

rendor

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Balatonkeresztúri Rendőrőrs lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy holládi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján az akkor még ismeretlen tettes 2014. december 21. és 2015. január 14. közötti időben egy holládi telekről fából készült disznóólat, kerítésoszlopokat, deszkákat, vashulladékot és egy fa lépcsőt tulajdonított el. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 60 éves helyi férfi, akit 2015. január 26-án elfogtak és előállítottak a rendőrőrsre. A rendőrök F. J. -t gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Balatonkeresztúri Rendőrőrs a nyomozást befejezte, és az ügy iratait a napokban vádemelési javaslattal megküldte a Marcali Járási Ügyészségnek.

Lezárt ügy: kifosztás Somogyváron

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. december 10. és 2014. december 15. közötti időben ismeretlen tettes bement egy somogyvári lakóház nyitott szobájába, és az ott alvó férfi kabátjának zsebéből pénzt, valamint az ágya mellől mobiltelefont tulajdonított el. A nyomozás során a rendőrök látókörébe került a sértett főbérlője, aki gyanúsítható volt a bűncselekmény elkövetésével. Az egyenruhások B. Zs.-t 2015. április 9-én elfogták, a rendőrőrsre előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A 20 éves férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Lengyeltóti Rendőrőrs a nyomozást 2015. április 28-án lezárta, és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Fonyódi Járási Ügyészségnek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb