Fő tartalom átugrása

Befejezett nyomozás

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2018. február 10. Szombat, 09:30

N3283731

A nagyatádi rendőrök vádemelést javasolnak két férfi ellen, akik a csurgónagymartoni erdőben tiltott módon és eszközökkel ejtették el a vadakat.

 

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a rendőrség felé 2018. január 21-én érkezett bejelentés arról, hogy a csurgónagymartoni erdészet vadászterületén egy kilőtt és zsigerelt szarvasborjút, mellette vadak etetésére szolgáló takarmányt és az elfogásukra alkalmas acél hurkokat találtak. Az eljárás során beszerzett adatok alapján a rendőrök másnap elfogtak egy 67 éves férfit, akit orvvadászat elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók az ügyben tartott házkutatás során a feltételezett elkövető gépjárművéből szarvas és vaddisznó koponyákat, valamint lakásán több kilónyi fagyasztott vadhúst foglaltak le.

 

A gyanúsított kihallgatása során elmondta, hogy egy hivatásos vadász ismerősét kérte meg a vad kilövésére és kizsigerelésére, ezért társát szintén gyanúsítottként hallgatták ki, továbbá mindkettejüket - szabadlábon hagyásuk mellett - lopás bűntett elkövetésével is meggyanúsították.

 

A Nagyatádi Rendőrkapitányság az ügyet a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Nagyatádi Járási Ügyészségnek megküldte.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb