Fő tartalom átugrása

Elismerés a Kaposvári Törvényszék részére

Írta: Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya
Megjelent: 2021. november 16. Kedd, 12:11

kaposvaritorvenyszek

Dr. Fábián Adrián, a Pécsi Tudományegyetem dékánja és dr. Füzy Tibor, az egyetem Jogklinika Programjának vezetője a PTE ÁJK Jogklinika Mentora címet adományozta a Kaposvári Törvényszéknek a Jogklinika oktatási tevékenységét segítő, kiemelkedő szakmai színvonalú mentorálási tevékenység elismeréséül. A díjat 2021. november 10-én dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke vette át.

 

 

A Kaposvári Törvényszék a Pécsi Tudományegyetemmel kötött együttműködési megállapodás keretében évek óta részt vesz az egyetem jogi karának Jogklinika programjában.

 

Dr. Király Péter elnökhelyettes szervezésével a törvényszék bírái, titkárai, fogalmazói közreműködnek a hallgatók oktatásában: fiktív ügyek modellezett tárgyalásával, jogesetek írásbeli feldolgozásával segítik a gyakorlati ismeretek megszerzését, a bírók pedig jogelméleti és joggyakorlati kérdésekben előadásokat is tartanak a programban részt vevő diákoknak.

 

A törvényszék az elismerésről készült oklevél mellett emlékül kapta a Pécsi Tudományegyetem Dr. Halasy-Nagy József Aulája jogtudományt méltató ólomüveg ablakának kicsinyített másolatát.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb