Balatonring – egy pálya, amely majdnem megépült - A finanszírozás és a fordulat
3. oldal / 5: A finanszírozás és a fordulat
Közben a finanszírozást is próbálták megoldani
Miközben Sávolyon napi több ezer tonna követ dolgoztak be, Budapesten egyre komolyabb vita zajlott arról, hogy az állam milyen módon vehet részt a beruházás finanszírozásában.
És itt jutunk el a Balatonring történetének egyik legfontosabb, ma már dokumentumokkal is követhető szakaszához.
2009. október 16. – komoly pénzügyminisztériumi ellenvélemény
Bobek József rendelkezésünkre bocsátott egy 2009. október 16-án készült pénzügyminisztériumi feljegyzést.
Az anyag Dr. Oszkó Péter pénzügyminiszter részére készült, és a magyar MotoGP-futam 2010–2019 közötti megrendezésével, illetve a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. részére tervezett beruházási hitellel foglalkozott.
A dokumentumból kiderül, hogy a Gazdasági Kabinet már október 13-án tárgyalta az ügyet. A fennálló problémák miatt azonban további egyeztetést kért. Az október 14-én megtartott szűk körű egyeztetésen sem sikerült konszenzusra jutni.
A Pénzügyminisztérium szakemberei több komoly aggályt fogalmaztak meg.
Kifogásolták a hitel fedezettségét és az állami kezesség tervezett konstrukcióját. A feljegyzés szerint a hitelfelvevő a folyósítás időpontjában nem rendelkezett volna az előírt mértékű fedezettel, és az MFB-től kapott információk alapján a hitel visszafizetését sem látták kellően biztosítottnak.
A PM azt is problémának látta, hogy az üzleti terv megvalósulásának alapvető feltétele a MotoGP-futamok megtartása volt, miközben a rendezési jogdíj finanszírozása ugyancsak állami forrásból történt volna.
Emellett uniós állami támogatási kockázatokat is azonosítottak.
A feljegyzés szerint amennyiben a konstrukciót mégis megvalósítják, indokolt lenne az Európai Bizottság előzetes jóváhagyását kérni. A dokumentum végén pedig világosan leírták: változatlan konstrukció mellett nem javasolnák a kezesi szerződés aláírását.
Ez a dokumentum azért fontos, mert világosan mutatja: a Balatonring finanszírozása körül valós jogi, költségvetési és uniós támogatási aggályok is voltak.
A történet azonban itt egyáltalán nem ért véget.
A kormány ezeknek az aggályoknak az ismeretében mégis továbbvitte a Balatonring finanszírozását.
A kormány a kifogások ellenére továbbvitte a finanszírozást
A Pénzügyminisztérium 2009. október 16-i szakmai ellenvéleménye tehát komoly volt. A történet szempontjából azonban legalább ilyen fontos, hogy a projekt finanszírozása ennek ellenére nem állt le.
A kormány 2009 októberének végén döntött arról, hogy az MFB-n keresztül legfeljebb 15,3 milliárd forintos, legfeljebb 25 éves futamidejű beruházási hitel kapcsolódhat a sávolyi fejlesztéshez, állami készfizető kezességgel.
November 6-án Vicente Cotino, a SEDESA elnöke már úgy nyilatkozott, hogy a kormánygarancia döntő fontosságú lépés volt a projekt megvalósítása szempontjából.
A pálya közben tovább épült.
December 14-én, amikor már csak mintegy száz méter hiányzott a pályakör kövezéséből, az MFB-vel kötendő hitelszerződés még mindig nem volt aláírva.
A beruházást továbbra is a spanyol fél finanszírozta.
Mi volt valójában a sokat emlegetett 35 milliárd?
A Balatonring körüli korabeli közéleti és sajtóvitákban rendszeresen megjelent a 35 milliárd forintos állami szerepvállalás.
Ezt érdemes pontosan szétválasztani.
Az egyik tétel a 15,3 milliárd forintos MFB beruházási hitel volt.
Ez nem vissza nem térítendő támogatásként került volna a beruházóhoz, hanem hosszú futamidejű, visszafizetendő és utófinanszírozott hitelként.
A másik tétel a MotoGP magyarországi megrendezéséhez kapcsolódó DORNA-jogdíj volt.
Bobek József mostani pontosítása szerint a sajtóban szereplő körülbelül 20 milliárd forint nem egyetlen évre és nem a pálya megépítésére szánt összeg volt, hanem a tízéves MotoGP-időszakra vállalt rendezési jogdíj összesített nagyságrendje.
A két, teljesen eltérő természetű tételt gyakran összeadták:
15,3 milliárd forint MFB-hitel + mintegy 20 milliárd forint tízéves MotoGP-jogdíj = körülbelül 35 milliárd forint.
Bobek szerint ez félrevezető képet alakított ki arról, mintha az állam 35 milliárd forinttal közvetlenül a spanyolok pályaépítését támogatta volna.
Ugyanakkor fontos hozzátenni: az állam pénzügyi szerepvállalása ettől még jelentős lett volna. Az MFB-hitel mögött állami kezesség állt, a MotoGP-jogdíjat pedig állami forrásból tervezték fizetni.
Éppen ez volt az egyik olyan pont, amelyet a Pénzügyminisztérium szakértői aggályosnak tartottak.
December végén mégis úgy tűnt: szabad a pálya
2009. december 29-én a Népszabadság már ezt írta:
„Balatonring: szabad a pálya.”
Az eredeti újságoldalt sikerült előkeresnünk.

A cikk szerint az MFB igazgatósága jóváhagyta a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. 15,3 milliárd forintos, 25 éves futamidejű hitelkérelmét.
Ez azonban még nem jelentette azt, hogy a pénz rendelkezésre állt.
A beruházónak teljesítenie kellett a szerződéskötés feltételeit, és csak ezt követően írhatták volna alá a hitelszerződést.
A korabeli várakozás szerint ez rövid időn belül megtörténhetett.
A Népszabadság arról is beszámolt, hogy a KPMG pénzügyi tanácsadó elfogadhatónak ítélte a beruházó üzleti terveit.
Vagyis 2009 végén a helyzet kívülről úgy festett:
• a kormány döntött;
• az állami kezességi konstrukció megvolt;
• a KPMG elfogadhatónak ítélte az üzleti tervet;
• az MFB igazgatósága jóváhagyta a hitelkérelmet;
• a pálya nyomvonala gyakorlatilag elkészült;
• a következő nagy munkafázis a betonozás és az aszfaltozás lett volna.
Mégsem írták alá a hitelszerződést.
És itt kezdődik a Balatonring történetének talán legérdekesebb időszaka.
Mi történt 2009. december 29. és 2010. március 12. között?
Mindössze 73 nap telt el.
December végén még arról szóltak a hírek, hogy elhárult az utolsó komoly akadály.
2010. március 12-én viszont az MFB bejelentette:
nem köti meg a hitelszerződést.
Hogyan jutott el idáig a történet?
Ma már annyit biztosan tudunk, hogy az októberi pénzügyminisztériumi aggályok nem tűntek el attól, hogy közben megszületett a kormánydöntés.
A most rendelkezésünkre álló PM-feljegyzésben szereplő problémák egy része olyan természetű volt, amely a tényleges hitel- és kezesi szerződés elkészítésekor újra előkerülhetett. Maga a dokumentum is erre figyelmeztetett.
A pontos döntési folyamatot azonban még nem sikerült teljes egészében dokumentálnunk.
2010. március 11. – Suchman Tamás kiszáll
A végső fordulat előtti nap különösen érdekes.
2010. március 11-én Suchman Tamás bejelentette, hogy lemond a sávolyi motorversenypálya megvalósításának koordinálásáról.
Suchman a projekt egyik legfontosabb kormányzati támogatója volt.
Ehhez az időszakhoz személyes emlékem is kapcsolódik.
Suchman egyik munkatársával beszéltem telefonon egy másik ügyben. Suchman ott ült mellette az autóban, és a munkatársa átadta neki a telefont.
A Balatonringről is beszéltünk.
Elmondta, hogy lemondott a megbízatásáról.
Egy mondata máig pontosan megmaradt bennem:
„Áthúztam a döglött lovat az ő térfelükre.”
Ez természetesen személyes visszaemlékezés egy telefonbeszélgetésre, nem dokumentummal igazolható kijelentés.
A mondat értelmezését sem szeretném utólag Suchman helyett megtenni.
Az azonban dokumentálható, hogy ekkor már úgy gondolta: a Balatonring további sorsáról a választás után következő kormánynak kell döntenie.