
Miközben a Debreceni Egyetem meghirdette a szeptemberben a siófoki campuson indítani tervezett képzéseit és kedden tájékoztatót is tartott a KIMK-ben, ugyanazon a napon a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékes osztálya lezárta a campusépület bérbeadása kapcsán tavaly júniusban indított nyomozását és megállapította: nem történt bűncselekmény, a város jogszerűen kötött szerződést a Debreceni Egyetemmel.

Szántódon a kompállomás 60-as években készült utasvárója visszakapja eredeti megjelenését. A BORD Építész Stúdió közösségimédia-oldalain jelentette be, hogy idén helyreállítják Szántód ikonikus váróját – írja a welovebalaton.hu, a studió oldalain megjelent információk alapján.

Első alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem (DE) központi beiskolázási rendezvényét Siófokon.

Veszprémből indulva, a Balaton keleti partját követve Siófok, Ságvár, Tab, Zamárdi, Siófok útvonalon teker a nemzetközi sztárokkal és reményteli magyar fiatal tehetségekkel tűzdelt mezőny május 15-én.

Az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályán is lesz olyan szakasz, ahol szükség esetén a leállósávon is haladhat majd a forgalom, így elkerülhetők lesznek a torlódások.

A Balaton átlagos vízállása tizedik napja 101 centiméter – a vizugy.hu adatai szerint, a siófoki vízmércéhez viszonyítva (ami nem átlagmélységet jelent).

A balatoni strandok üzemeltetői hétfőn újabb fórumon egyeztettek Siófokon. A találkozón szó esett a mederhasználatról, a vízimentők láthatóságáról és a vízirendészet új előírásairól is.

Szombat délelőtt megnyílt a nevezési ablak a július 12-i Hervis Balaton-Átevezésre. Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményére érdemes már most bebiztosítani a részvételt a balatonatevezes.hu oldalon, ugyanis az első 300 nevező kedvezményes, Early Bird áron vehet részt az eseményen.

Az országos csukatilalom általában február elsején szokott kezdődni, de mivel ez a nap most szombatra esik, így a tilalmi időszak csak február 3-án, hétfőn 0 órakor kezdődik, de a tavalyi horgászjegyek sem lesznek már érvényesek.

A Várhegyi kilátó évek óta zárva van, miután kiderült, hogy a fából készült tartószerkezetét házi cincérek és gomba támadta meg. Az életveszélyessé vált emblematikus építmény miatt a Fonyódi Önkormányzat pert indított, ami most lezárult.

A megfelelő ütemterv szerint halad a siófoki Galerius fürdő felújítása, a munkálatok közben több kisebb akadály is előkerült. Már látható, hogy a fürdő megnyitásának tervezett időpontja ha minimálisan is, de módosulhat.

Az elmúlt évtizedben különösen nagy lendületet vett a balatoni kerékpár-turizmus, amit a legjobban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) adatai tükröznek.