
Kevesebb dió termett idén Lengyeltótiban, mint tavaly. A jó magyar fajtáknak ráadásul gyenge a minősége. Somogy legnagyobb ültetvényén szeptember közepén kezdődött el a diószüret, akkor, amikor jött egy nagyobb csapadék és megnyílt a dió héja. A szürettel várhatóan tíz nap múlva végeznek – írja a sonline.hu.
Immár harmadik alkalommal hirdeti meg általános- és középiskolás diákok számára a vármegye értékeiről szóló vetélkedőt a Somogy Vármegyei Önkormányzat. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan az első három helyezett értékes díjakban részesül..

Néhány napja a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tihanyi kikötőjében 10.000 db egynyaras korosztályú menyhalat telepített a tóba a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Szeptember 30-tól, azaz hétfőtől változik a kompmenetrend, a két utolsó járatpár elmarad.

Iskolánk kis csapata pénteken a délelőtti munka befejeztével egy csoportos fotózkodás után (a tábor területén) az óceánhoz utazott Apúliába, ahol a szeles, hűvös idő ellenére remekül érezték magukat.

Eső, viharjelzés, kevés, de méretes pontyok jellemezték a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny első időszakát – írja a sonline.hu.

Villogó fénnyel ellátott mentőmellényt viselt az a vitorlázó, aki kiesett hajójából a Szólóvitorlázás – Solo Sailing Balatonkerülő Nagydíjon a hétvégén.

A Ferdinánd nevű 650 kilogrammos fiatal Angus fajta tenyészbika idén szerepelt volna először kiállításon, de nem vett részt az eseményen, még a program kezdete előtt átugrotta a karámja oldalát és megszökött a rendezvényről – agrotrend.hu.

A helikopterek alacsony magasságban repülnek, ami nappali zajhatást okozhat a Balaton partján élők számára szeptember 30. és október 18. között – írja a likebalaton.hu.

A rendkívül forró nyár sorra döntötte a melegrekordokat, és hosszú ideig melegen tartotta a Balaton vizét. Éles váltást hozott viszont a hónap elején Boris ciklon.

Szeptember 27-én, pénteken 14 órakor elkezdődött a XII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH), amelyen 150 magyar csapat indult. Az első értékelhető, 12 kilogrammot meghaladó pontyra a világ leghosszabb pontyfogó megmérettetésének hatodik órájáig kellett várni – írja a pecaverzum.hu.

Ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium 9. évfolyamának honvéd kadétjai.