
A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak Erasmus + szakmai tanulmányút programja a végéhez ért.

A Festetics-kastély szomszédságában lévő istállóházból hintómúzeum lett. Itt található Európa egyik legjelentősebb hintó- és szángyűjteménye. A likeBalaton.hu cikke!
Tegnap délután volt a gyönyörűen felújított Kéthelyi Művelődési Házba a 30 éves Kéthelyi Asszonykórus jubileumi ünnepsége. Fellépőket a mellékelt plakáton megtalálják!

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával tartották meg Sávolyon 2024. október 12-én a Liget Fesztivált.

A Balaton átlagos vízállása 92 centiméter, hat napnyi stagnálás után egy centiméternyit emelkedett mára az esőzések hatására – a vizugy.hu adatai szerint.

2024 nyarán 54 helyszínen láttuk el a vízimentő szolgálatot.

A Boróka utca és a Guba Sándor utca után az Egyenesi útra is kikerült a traffibox. Írja a kaposvarmost.hu

Ritka madárfajokat figyeltek meg a Balatonnál. Először az ékfarkú halfarkas, majd a szélesfarkú halfarkas jelent meg a déli parton. A fürge madarak követik a Szántód és Tihany között közlekedő kompot.

Szerda este gyűrűzték az ötszázezredik madarat a madártani egyesület zalai helyi csoportja által üzemeltetett fenékpusztai bázison. E jeles alkalommal egy partifecske esett a nádasba kihúzott madárfogó hálóba.

Az Erasmus+ tanulmányút második hetének hétvégéjén diákjaink és kísérőik Ponte da Barca városkába utaztak.

Igazi őszi időben vártuk a pályaválasztás előtt álló általános iskolásokat és szüleiket nyílt napunkra, amely idén is a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt valósult meg.

Újra megjelent a sarki fény Magyarországon. Hétfőn 23 órakor Kőszegen, Füzéren és Fonyódon is észlelte az Időkép kamerája.