
Május második hétvégéjén a Balaton átlagos vízállása 122 centiméter – a siófoki vízmércéhez viszonyítva, a vizugy.hu adatai szerint. A héten hullott csapadék a párolgási veszteséget pótolta, így a vízszint egy hete tartja magát. A Sió-zsilip közel két hete zárva. A tó vizének hőmérséklete május 11-én reggel Siófoknál 18 Celsius fokos volt. Címlapkép forrása: pexels.com

Új helyen, a tapolcai vasútállomás szociális épületében, egy korábban öltözőként használt, frissen felújított helyiségben kapott új helyet a Batsányi Vasútmodell Klub felbecsülhetetlen értékű vasúti terepasztalának nagy része.

Május 9-én a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatói sportnapot szerveztek diákjaiknak.

„Az élménypark Erzsébet-táborként a rászoruló, közöttük súlyosan beteg, többek között daganatos megbetegedésben vagy veleszületett szívbetegségben szenvedő, valamint baleseti sérült gyermekek élményterápiás rehabilitációjának ad helyet” – írta a 24.hu megkeresésére az alapítvány.

Szakmai kiránduláson vettek részt május 8-án a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 9.B és 10.C osztályos Mezőgazdasági gépész és Erdőművelő-fakitermelő tagozatos tanulói.

A NATO keleti térségét helyezi középpontba a Steadfast Defender 2024 részgyakorlata, a Swift Response, amelynek előterében azok a védelmi képességek állnak, amelyekkel egy lehetséges keleti irányból érkező agressziót hárít el a NATO szövetségi rendszer.

Röviddel fél három előtt megindult a közlekedés Kaposvár és Kiskorpád között. A Nagykanizsáról Dombóvárra tartó vonat estében járműhiba miatt további késés várható.

A Balaton átlagos vízállása 122 centiméter, az elmúlt napokban az esőzések hatására egy centiméternyit emelkedett – a vizugy.hu adatai szerint. A víz szerda reggel Siófoknál 18,5 Celsius fokos volt.
A 2024. június 9-i helyi önkormányzati választásra vármegyei közgyűlési- és nemzetiségi listát állító szervezetek nyilvántartásba vételéről döntött a Somogy Vármegyei Területi Választási Bizottság keddi kaposvári ülésén, majd kisorsolták a szavazólapok sorrendjét.

A Keszthely Kórház még április 16-án jelentette be, hogy orvoshiány miatt átmenetileg szüneteltetni kényszerültek az ellátást. Mivel a kórház nem városi fenntartású, a városvezetés az egészségügy szakmai irányítóinál szorgalmazta erősen, hogy az ellátás mihamarabb újra indulhasson.

A Balatonon elindultak az új, modern kompjáratok. Talán kevésbé ismert tény, hogy a balatoni komphajók üzembe helyezésének története lassan száz esztendős, a Tihany-Szántód közti rév átjáró története pedig több mint ezer éves. Írja cikkében a veol.hu

Immár a próbaterheléseken is túl van a Kalocsa és Paks között megépült átjáró: a kétnapos művelet szombati munkáihoz 20 darab 40 tonnás teherautót vonultatott fel a Duna Aszfalt. Részletek...