
Budapest, Balaton, 2024. május 4. - Az utasigényekhez igazodva a MÁV-VOLÁN-csoport idén is „megnyújtja” a balatoni szezont: már a pünkösdi időszakot megelőzően bevezetjük ún. előszezoni menetrendünket, amivel jóval többen, több időpontban és kényelmesebben juthatnak el a tóhoz, mint a szezonon kívüli időszakokban.

Tanévünk legnagyobb ünnepére készülődtünk hetek óta, a ballagásra. A diákok azért, mert akkor vége a tanulásnak; az oktatók azért, mert ezután látható lesz, hogy mit tanultak meg a fiatalok; a szülők azért, mert végre megérett a gyermek.

A Balaton jelenéről, jövőjéről, a fejlődési lehetőségekről, a tópart és vonzáskörzete kulturális identitásáról, a tó által kínált üzleti lehetőségekről, turizmusról, vendéglátásról, ingatlanpiaci és fejlesztési lehetőségekről, valamit ökológiai kérdésekről tanácskoztak a Balaton Konferencia 2024 résztvevői május 2-án, Veszprémben – áll a szervezők közleményében.

Balatonfüred, 2024. május 3. A drónnal készült felvételen a felújított Jókai hajó Balatonfüred közelében 2024. május 3-án.

Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

2023. május 10-én fogalmazódott meg valami, melynek kézzel fogható eredményére egészen mostanáig kellett várni.

Két, 30 kilogramm feletti ponty is horogra akadt a X. Adventer & fishing International Balaton Carp Cup (IBCC) versenyén – közölték a szervezők.

Idén május 1-jén, szerdán 00:01 perctől vethetik be a műcsalis vagy a csalihalas felszerelést a parti horgászok és ez az a legkorábbi időpont, amikor csónakba (vagy egyéb vízi járműre) szállhatnak az ilyen felszereléssel rendelkezők.
Hagyományosan ismét Mesztegnyőn ünnepelt május 01-én a Marcali Bajtársi Dalárda. A szervezők most is színes programokat állítottak össze. A Mesztegnyői temetőben 2006. évben felállított emléktáblánál kezdődött a program.

A Mesztegnyői temetőben ma délután bensőséges megemlékezés volt a II. világháború utáni években hősi halált halt 16 tűzszerész katona emlékére.

A közelmúltban két egymástól független tokfogásról értesült a Balaton középső medencéjéből a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.).

A Balaton átlagos vízállása május elsején 122 centiméter – a siófoki vízmércéhez viszonyítva -, a tó vizének hőmérséklete 14 Celsius fokos. A Sió-zsilip zárva. Címlapkép forrása: pexels.com