
Az enyhülő idő egy nap alatt eltüntette a Balaton jegét, ami kedd reggel még beborította a tavat, de szerda délelőttre eltűnt.

Az állam nemcsak a százmilliárdos bevételt hozó, bankban, biztosítókban és mobilszolgáltatóban lévő érdekeltségeitől válik meg, hanem a Balatonnál lévő üdülőiből is elárverez párat. Néhány milliárd ezekből is befolyhat a vastag pénztárcájú tóparti ingatlanbefektetőktől – írja az rtl.hu, bemutatva az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által árverésre bocsátott ingatlanokat.

Az idei lesz a 14. alkalom Fonyódon, amikor megszervezésre kerül a téli Balaton legnagyobb gasztronómiai eseménye 2024. február 9-11. között. A rendezvény továbbra is ingyenes. Helyszín: Zákányi Kálmán városi sportcsarnok és környéke – olvasható a település honlapján, ahol a részletes program is megjelent.

A téli vonulás alkalmával hazánkba érkező nagy kárókatonákat – a Balaton halállományának és biológiai egyensúlyának fenntartása érdekében – gyérítették, azaz lőtték tavaly. A madarak inváziójának idén nyoma sincs. Legalábbis eddig.

Bár az előző pár napon a Balatonon megjelent összefüggő nyílt vízi jég vastagsága elérte a 4 cm-t, azonban nem bizonyult hosszú életűnek.

Tegnap óta kismértékben tovább növelték a Balatonból a Sió-zsilipen keresztül történő, december vége óta zajló vízeresztés intenzitását. A tó átlagos vízállása hetek óta 126 centiméter – derül ki a vizugy.hu friss adataiból.

Az elmúlt napok hideg időjárásának köszönhetően ismét összefüggő jég borítja a Balatont. Mivel a fagyás szinte szélcsendes időben ment végbe, így a parttól távolabbi nyílt vízen teljesen sima jégfelület jött létre.

670 millió forintért szerezte meg a balatonfüredi önkormányzat a város egyik legértékesebb területét – tudta meg a 24.hu.

A januári hideg napok nemcsak az embereknek, hanem a gondjainkra bízott állatoknak is kihívást jelentenek, ezért, akárcsak a nyári hőségben, a téli fagyok idején is különös figyelmet fordítanak az állatkert lakóira, hogy jól érezzék magukat – írja a veol.hu.

Három somogyi városban is várták a téli sport szerelmeseit a jégpályák éjszakáján. A létesítmények különleges programokkal és hosszabbított nyitvatartással várták a korizókat – írja a sonline.hu.

Az észak-nyugatira forduló széllel pénteken viharos gyorsasággal érkezett meg a fagyos levegő, a Balatonnál bizony 89-100 km/órás széllökéseket is mértek. Éjjel amiatt, hogy derült lesz az égbolt, és leáll a szél, a part menti, sekélyebb vizek újra jegesedni fognak.

A testület egyhangú döntése szerint Balatonszabadi részére nem biztosítják a nemrég indult hétvégi ingyenes fogászati ügyeleti ellátást Siófokon – tájékoztatott dr. Lengyel Róbert polgármester (a fogorvos térítési díj ellenében a szabadi lakosokat továbbra is ellátja).