
Rendelkezésre áll nemzetiségenkénti bontásban azon települések listája, ahol a törvény értelmében ki kell tűzni a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választását.

A MATE Kertészettudományi Intézete felnőttképzési program keretében idén is meghirdeti országos tavaszi gyümölcsmetszési tanfolyamát. Emellett 2024 áprilisában új képzést is indít, ahol a gyümölcsfák oltásának és átoltásának technikáját lehet elsajátítani Budapesten, Cegléden, Érden, Fertődön és Keszthelyen.

A vitorlás- és az úszósport is a 19. század második harmadában vette kezdetét a tónál.

Siófok, 2024. január 18., csütörtök (MTI) - A nádaratási szezon február 15-ig tart, amelynek során a balatoni nádas töredékét fogják csak learatni az idén is; indokolt lenne a balatoni nádgazdálkodási terv felülvizsgálata - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI megkeresésére.

Kilenc új taggal gyarapodott és új elnököt választott a tóparti borászatokat, vendéglátókat tömörítő Balatoni Kör. A tagság a zamárdi Fenegyerek Pálinka alapítóját, Pach Gábort választotta meg elnöknek, aki korábban elnökségi tagként tevékenykedett a Balatoni Körben – írja a sonline.hu.

A Balaton átlagos vízállása tizedik napja 126 centiméter. A Sió-zsilipen történő óvatos vízeresztés intenzitását tegnap kismértékben tovább emelték, ami a befolyókon érkező víz és a lehulló újabb csapadék miatt meg se kottyant a tónak.

Az Egyensúly Intézet minden évben frissítve teszi közzé településindexét, hogy minden döntéshozó és érdeklődő olvasó számára követhetővé válhasson az egyes magyar települések fejlődésének üteme.

A rendőrkapitányság engedélyezte Kéthely és Balatonújlak községek teljes közigazgatási területére a kóbor rókák és aranysakálok, valamint dolmányos varjak gyérítését, kárelhárítását.

Budapest V. kerületét is megelőzve Tihanyban adták el a legmagasabb átlagos négyzetméteráron a lakóingatlanokat. A legdrágább települések listájára Zsira és Pogány községek is felkerültek.

A Kemping utcát kísérő partfal középső szakaszán kb. 15 m hosszban nagy méretű tömbös omlás keletkezett 2023.12.07-én.

A Kaposi Mór Oktató Kórházban a mai nappal a korábban elrendelt látogatási tilalom teljes körűen feloldásra került, ugyanakkor a betegellátó egységekben a maszkviselés továbbra is kötelező.

Balatonfüred, 2024. január 16., kedd (MTI) - A Miniszterelnökség 5 milliárd forintot biztosít idén a kiemelt balatoni üdülőrégió számára önkormányzati szolgálati lakások kialakítására, amely keret felosztására a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) két pályázat kiírását tervezi - közölte Bóka István, a tanács társelnöke kedden az MTI-vel.